2006. november. 15. 17:15
MTI
Utolsó frissítés: 2006. november. 15. 17:19
Itthon
Eltűntek Sándor István "Papa" peres iratai
Feltörték Kármán Irén dokumentumfilm rendező autóját szerdán Budapesten, kiloptak belőle egy rózsaszín sporttáskát, amely Sándor István, a "Papa" peres anyagait tartalmazta, valamint egy leforgatott dokumentumfilmet is rögzítő kazettát.
Kármán Irén kocsiját úgy törték fel, hogy azon külsérelmi nyomok nem keletkeztek. A rózsaszín sporttáska a vezető melletti ülésen hevert. A táskában voltak a Szemben a maffiával című könyv alapjául szolgáló peres iratok, valamint az ugyanerről a témáról forgatott film úgynevezett Beta-kazettája (ez "civil" számára nem képez értéket).
A munkakazettán részben a már leforgatott dokumentumfilm anyagai láthatók (amelyeket egyébként digitálisan is rögzítettek), részben pedig Sándor István "magánarchívuma".
Amint Kármán Irén elmondta: valójában nem hisz abban, hogy mindez csupán ártatlan autófeltörés, jóllehet, nem volt nehéz dolga a tolvajnak, mert a kocsi egyik ajtaja nem zárt tökéletesen.
Kármán Irén azt is elárulta ugyanakkor, hogy a Szemben a maffiával nem borzolta fel túlságosan az érintett bűnözői körök kedélyeit. Bár a szerző kapott egy-egy nem éppen barátságos e-mailt és más hasonló reagálást a blogjára, de más nem történt.
A rendőrség szerint egyszerű autófeltörés történt, a táska ellopása nincs összefüggésben annak tartalmával. A rendőri szervek bíznak benne, hogy a sporttáska, illetve annak tartalma hamarosan megkerül - a károsultat legalábbis ezzel vigasztalták.

2005. november. 17. 18:25
Papa vallomását is felhasználnák a maffiaperben
Itthon
2005. december. 09. 08:23
Papa: minden párt saras az olajügyekben
Itthon
MTI
2006. május. 29. 18:46