2006. szeptember. 07. 17:16 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 07. 16:21 Itthon

Őrizetbe vették a pénzbehajtó gyilkosát

Emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség egy 44 éves építési vállalkozót a Veszprém megyei Nemeshanyban, aki halálosan megsebesített késével egy nála megjelenő pénzbehajtót.

Két fiatalember jelent meg a nemeshanyi férfi lakásánál szerda este, és azt kiabálták az utcán, hogy jöjjön ki, beszédük van vele – mondta a Veszprém Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Dániel-Tóth Zoltán elmondta, hogy a kiabálásokra a férfi felesége válaszolt, miszerint a férje már aludni tért, hagyják békén.

A válasszal elégedetlen fiatalemberek közül az egyik a ház teraszára mászott, majd kifeszítette a bejárati ajtó zsalugáterét és az előszobába jutott, ahol összetalálkozott az időközben felébredt házigazdával – mondta a szóvivő. A házigazda az előszoba asztaláról felkapott egy konyhakést, s a felé közeledőt többször megszúrta – tette hozzá.

A megsebesített, 26 éves fiatalember – aki a szomszéd községben, Káptalanfán lakott – a házból kimenekült, és kocsijával és társával együtt Devecser irányába elhajtott. Az orvosi ügyeletére igyekeztek, de a sérült útközben rosszul lett, és mire a mentők a helyszínre értek, már meghalt.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a késelés után a nemeshanyi vállalkozó az esetről bejelentést tett a tapolcai rendőrségen, ahol azt mondta: pénzbehajtók törtek rá és az egyiküket megsebesítette.

A nyomozás szerint a két fiatalember valóban pénzbehajtás miatt kereste fel a 44 éves építési vállalkozót, s egy soproni megbízójuk nevében több százezer forintot követeltek tőle – mondta a szóvivő. A rendőrség folytatja a vizsgálatot, tisztázni kell például azt, hogy a házigazda vállalkozó esetében szó lehet-e jogos védelmi helyzetről – tette hozzá a szóvivő.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?