2006. augusztus. 29. 11:50 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 29. 11:53 Itthon

Szonda Ipsos: a Népszabadság téves adatfeldolgozása

Tévesen dolgozta fel a Szonda Ipsos korábbi országos adatait a Népszabadság kedden megjelent számában - közölte a közvélemény-kutató intézet igazgatója.

A Szonda Ipsos augusztus 26-án, a Népszabadságban megjelentetett országos adatait a keddi lapban az újságírók tévesen, budapesti felmérési eredményként közölték - mondta Závecz Tibor. A lap kedden arról írt, hogy a fővárosban erőteljesen előretört a Fidesz. A lap a közvélemény-kutató intézet felmérésére hivatkozva azt írta, hogy a tavaszi választások óta 600 ezer szimpatizánst nyert Budapesten a Fidesz, az MSZP viszont 900 ezret veszített.

A Népszabadság szombaton közölte, hogy három hónap alatt 11 százalékpontnyi (nagyjából 900 ezernyi) szimpatizánst veszített a Magyar Szocialista Párt (MSZP) a Szonda Ipsos augusztus 12. és 22. között végzett felmérése szerint. Ugyanakkor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség támogatottsága hét százalékponttal nőtt: az ellenzéki párt 500-600 ezernyi új szimpatizánst szerzett május óta.

Budapesten is Fidesz-előny érzékelhető (30 százalék), szemben az MSZP 26 százalékával. Az SZDSZ a maga 5 százalékával is csak az egyensúly körüli helyzetet teremti meg a fővárosban - közölte még szombaton a Népszabadság a Szonda Ipsosra hivatkozva.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.