2006. augusztus. 20. 21:34 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 21. 09:27 Itthon

Pánik a tűzijáték alatt – két hajó ütközött a Dunán

Az augusztus 20-ai tűzijáték közben támadt óriási vihar következtében a Dunán úszó hajók közül legalább kettő összeütközött. A parton álló nézők közül is sokan megsérültek.

A vihar miatt a közszolgálati televízió félbehagyta közvetítését, s csak az egyik kereskedelmi csatornán lehet követni az eseményeket.

Több sérülés is történt azonban a parton álló nézők között - közölte a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyelete.

A sérültek pontos számáról semmilyen információt még nem tudtak adni. Az ügyeletes arról számolt be, hogy sok helyre riasztották a mentőket. A tűzijáték nézőit a kidőlő fák, leszakadt faágak, betörő ablakok kihulló üvegcserepei sebezték meg.

Az MTI tudósítója a pesti Vigadó elől azt jelentette, hogy a pánikba esett emberek mélygarázsokba, illetve a kis földalattiba menekülnek. Kaotikus jelenetekről számolt be egy másik MTI tudósító a budai oldalról, a Batthyány-térről, ahol legkevesebb két ember sérült meg, amikor a nézőkre dőlt a délutáni légi parádéról tudósító újságírók számára felállított emelvény.

A meteorológiai intézet tájékoztatása szerint a tűzijáték megkezdése után nem sokkal óránként 80-100 kilométer sebességű széllökésekkel tört a fővárosra a vihar.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?