2006. augusztus. 19. 12:26 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 19. 11:59 Itthon

Eltemették a Makó külterületén felgyújtott lányt

Eltemették a magyarcsanádi katolikus temetőben azt a lányt, akit július 20-án éghető anyaggal leöntöttek és meggyújtottak Makó külterületén. A szertartáson a családtagokon és rokonokon kívül több száz ismerős és helybeli vett részt.

A 18 éves Pénzes Henriettát július 20-án éghető anyaggal leöntötték, meggyújtották, majd magára hagyták; a bűncselekmény következtében testfelületének hatvan százaléka megégett. Mentővel a szegedi egyetem bőrklinikájára vitték, ahol stabilizálták állapotát, majd még aznap mentőhelikopterrel a fővárosi Szent István Kórházba szállították, ahol az égési intenzív osztályon több operáción esett át. Az áldozatos orvosi kezelés ellenére a lány augusztus 10-én meghalt.

A rendőrség a bűncselekményt követő napon őrizetbe vett egy 15 éves fiút, aki alaposan gyanúsítható a bűntett elkövetésével. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A lány halálát követően a fiút nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

A fiú kirendelt védőjének helyettese korábban közölte, hogy védence az eljárás során egyszer tett vallomást, akkor tagadta a terhére rótt cselekmények elkövetését.

Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama tíz év. Amennyiben más bűncselekmény, például rablás vagy erőszakos közösülés miatt halmazati büntetést szabnak ki, a szabadságvesztés időtartamának felső határa 15 év.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.