2006. augusztus. 03. 18:17 EduPress Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 03. 18:25 Itthon

Emelkedtek a ponthatárok, vagy sem?

Míg egyes hírek kiugróan magas bejutási küszöbről szóltak, idén átlagosan mégis alacsonyabbak voltak a ponthatárok, mint a tavalyi évben. Bizonyos szakoknál tényleg pontnövekedés volt, ugyanakkor az összehasonlítást nehezíti a bolognai típusú képzés bevezetése.

Arra a kérdésre, hogy emelkedtek a ponthatárok, vagy sem, azért sem könnyű válaszolni, mert a több mint négyszáz korábbi szak helyett idén alig több mint száz alapszak jött létre - áll az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) elemzésében. Ezek a bolognai folyamat eredményeként elindult képzések néhány esetben teljesen megegyeznek a korábbi, "hagyományos" szakkal, ám a legtöbbször azoktól eltérnek, vagy éppen több régi szak "gyűjtőhelyévé" váltak, ezért az összehasonlítás csalóka lehet. Ezen kívül egyes szakok esetében az is előfordulhat, hogy míg egy népszerű intézményben keményebben meg kellett dolgozni a bejutásért, addig máshol a kisebb érdeklődés alacsonyabb ponthatárokat eredményezett. Az OFIK ennek ellenére megpróbálta összevetni a két év adatait. Elemzésükben elsősorban az államilag támogatott nappali szakos alapképzéseket vizsgálták, hiszen a legtöbben az ilyen típusú képzéseket keresik.

Kommunikáció és médiatudomány: továbbra is slágerszak

Az idén kommunikáció és médiatudomány néven indított kommunikációs képzés ponthatárai a 130 pont feletti sávban találhatók, bár több helyre ennél kevesebb ponttal is be lehetett jutni. A magas értékek annak köszönhetők, hogy ezek évek óta slágerszaknak számítanak. Így ez az a képzés, amely idén két maximum pontos szakot is eredményezett: a Zsigmond Király Főiskola (ZSKF) és az ELTE szakán is 144 pont a határ.

Kevesebben jelentkeztek jogásznak

A jogászoknál az államilag támogatott nappalis alapképzésekhez (ANÁ) nem elég a puszta érettségi, hiszen mindegyik ponthatár 120 pont felett van. Kimagaslik a közkedvelt ELTE jogi képzése, amelyre a tavalyi nyolcszoros túljelentkezés után idén ötször annyian jelentkeztek, mint ahány helyet meghirdettek, ennek ellenére két ponttal, 137-re nőtt a ponthatár tavalyhoz képest. (A bejutott diákok jól teljesítettek az érettségin, és sok többletpontot hoztak.) Túljelentkezés szempontjából még népszerűbb volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi szaka (1642-en jelentkeztek 315 helyre), így itt is magas, 130 pont lett a bejutási küszöb. A költségtérítéses képzésre kevesebb ponttal is be lehetett jutni, ha valaki mindenképpen valamelyik jogi karon akart tanulni.

Orvosképzés: többen kaptak kedvet hozzá

Az általános orvosi szakok államilag finanszírozott képzésén idén enyhén nőttek a ponthatárok, ami nem is meglepő: míg az általános jelentkezői létszám csökkent, a nappali orvosi képzésekre kicsit még nőtt is az érdeklődés. A legmagasabb ponthatár az egyébként is legnépszerűbb orvosi képzést nyújtó Semmelweis Egyetemen született. Itt 138 pont volt szükséges, de ennél csak négy ponttal kellett kevesebb Szegedre vagy Pécsre, ahol a legalacsonyabbak lettek a ponthatárok. A költségtérítéses képzés növelte népszerűségét, hiszen ponthatárai jelentősen nőttek 2005-höz képest. Például a Pécsi Tudományegyetemen 87 helyett 110 pont kellett idén a bejutáshoz.

A legnépszerűbb gazdasági képzések

A gazdasági jellegű képzések évek óta a legnépszerűbb területek egyikének számítanak. Nem véletlen, hogy az idén is két, gazdaságtudományi képzési területhez tartozó alapszak, a gazdálkodási és menedzsment, illetve a turizmus és vendéglátás alapszakok vezetik a szakok népszerűségi listáját: idén egyenként csaknem ötezren jelentkeztek ide. A Budapesti Corvinus Egyetemen például 141 pont kellett a turizmus vendéglátás szak államilag finanszírozott formájára, míg a Károly Róbert Főiskolán ugyanehhez 121 pont is elegendő volt. Az ANÁ-s képzést nyújtó 11 intézmény közül hét helyen kellett 130 pont fölött teljesíteni a bejutásért. Idén gazdálkodási és menedzsment szakra a nagyobb presztízsű intézmények esetében magasak voltak a ponthatárok, míg a kisebb főiskolák közül van, ahova 100 pont alatt be lehetett kerülni.

Pszichológia: a legnépszerűbb bölcsész szak

A pszichológia szakon idén lényegesen kevesebb jelentkezővel számolhattak, mint egy évvel korábban, ám még így is a legnépszerűbb bölcsész szaknak számított a maga több mint 2100 jelentkezőjével. A ponthatárok szinte mindenhol 130 pont fölé kerültek. A legmagasabbnak az ELTE ANÁ 140 pontja bizonyult, ahol 1639 jelentkező pályázott 120 helyre.

Mérnök informatikus: alacsony pontszámmal is be lehetett kerülni

A sok helyen idén elindított mérnök informatikai képzésen - köszönhetően valószínűleg a nagyobb keretszámoknak - viszonylag alacsonyak maradtak a ponthatárok. Egyedül a kétségkívül legismertebb Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) kellett 125 pont a gólyává váláshoz. Ahol össze lehetett hasonlítani az elmúlt évi pontokat a mostaniakkal, ott általában csökkenést lehetett tapasztalni, ez alól kivétel például Szegedi Egyetem mérnök informatikus szaka, ahol 10 ponttal nőtt a ponthatár.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.