2006. augusztus. 02. 08:54 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 02. 13:03 Itthon

Elhunyt Szusza Ferenc, legendás labdarúgó

Nyolcvankét éves korában elhunyt Szusza Ferenc, az Újpest 24-szeres válogatott labdarúgója, aki világcsúcsot jelentően egyetlen klubban 463 élvonalbeli találkozón játszott.

Szusza Ferenc
Játékintelligenciája emelte ki
© MTI
Szusza Ferenc, aki 1935-től volt újpesti játékos, az Újpest FC, majd az UTE és a Budapesti Dózsa belső csatára, 1942 és 1956 között 24 válogatott mérkőzésen játszott és 18 gólt szerzett.  „Ferikét” nagy játékintelligenciája, technikai és taktikai képzettsége, óriási lövőereje – mindkét lábbal – és gólképessége a legjobb magyar csatárok közé emelte.

A fizikailag is kitűnő felépítésű labdarúgónak csupán a gyorsasága és fejjátéka ellen lehetett némi kifogást emelni. A kombinatív játékhoz kitűnő érzékkel rendelkezett. Pályafutásának második felében, amikor már elegendő tapasztalatra tett szert, az egész támadósor játékát mesterien irányította. A belső hármas mindegyik helyén magas színvonalú teljesítményt nyújtott.

Legtöbbször jobbösszekötőben szerepelt. 1949 júliusában, a lengyelek elleni mérkőzés előtt, Debrecenben súlyos sérülést szenvedett, amely évekre visszavetette. Nagyon nehezen talált ismét magár, bár sérülését követően a válogatottban még további négy alkalommal kapott helyet. Nagy népszerűségét sportszerű magatartása és szerénysége is növelte. Legkiemelkedőbb játékát 1947. szeptember 14-én, az Ausztria elleni találkozón (3:4) mutatta. Arról igazán nem tehetett, hogy három pompás gólja sem bizonyult elegendőnek a vereség elkerüléséhez.

Szeretett lila-fehér egyesületét 26 éven át szolgálta futballistaként, 1945-ben, 1946-ban, 1957-ben és 1960-ban is bajnoki címet szerzett, s noha gólkirály egyszer sem volt, 397 találata valószínűleg örök időre elérhetetlen csúcs marad.

Játékos pályafutása befejezése után az Újpestnél, Egerben, Győrben és a spanyol Betisnél is edzősködött. 2003 októberében róla nevezték el az Újpest felújított, Megyeri úti stadionját.

Szusza Ferencet az Újpest FC és az Újpesti Torna Egylet, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség is saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

 

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.