Étel-razziák lesznek országszerte augusztus végéig
Augusztus végéig, az idegenforgalmi szezonban összehangolt hatósági élelmiszer-ellenőrzéseket tartanak a szakemberek; az eddig kiszabott bírság több mint 87 millió forint volt – tájékoztatta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal.
Elsősorban a frekventált vendéglátóhelyeken az ételkészítés élelmiszerbiztonsági és -higiéniai feltételeit ellenőrzik, különös tekintettel a nyomonkövethetőségre, a minőség-megőrzési és fogyaszthatósági időkre, de vizsgálják majd a nyers hús és az abból készült termékek eredetét, és a "tányérig jutás útvonalát". Ellenőrzik az üzletek tisztaságát, a takarítási, fertőtlenítési szabályzat meglétét és betartását, valamint a sörcsapokat is.
Az ellenőrzés-sorozat kiterjed a nyári ifjúsági táborokra, ahol kiemelten vizsgálják a táboroztatás közegészségügyi feltételeit, és az étkeztetés higiéniáját.
A tájékoztatás szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat június 30-ig 6919 ellenőrzést végzett. A vizsgált helyek 19,9 százalékában találtak valamilyen szabálytalanságot, a kiszabott bírság összege több mint 87 millió forint.