2006. június. 27. 16:51 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. május. 10. 10:16 Itthon

Ki lehet Toller utódja?

Egyszerre adtak hírt arról, hogy Toller László állapota rosszabodott, és arról, hogy a MSZP-nek továbbra is ő a polgármester-jelöltje. Miért nem gondolkodik a helyi szervezet az utódlásról? Ki jöhet szóba a balesetet szenvedett politikus utódjaként? A pécsiek suttognak.

Pécs belvárosa. Ki ül a lóra?

„Nincs B-terv, nincs napirenden az utódlás kérdése, és ebben egységes a szocialista párt országos és baranyai szervezete egyaránt” – mondta a hvg.hu-nak Juhász István, az MSZP helyi elnöke. Az őszi, helyhatósági választásokra készülő kampánystábot is vezető politikus elmondása szerint optimista, és lát esélyt Toller László száz százalékos felépülésére.

- A polgármesterjelölt személyét július 15-ig kell megjelölni. A mi egyetlen jelöltünk Toller László, nem indokolja a helyzet, hogy másban gondolkodjunk – mondta a pécsi politikus a terveiket firtató kérdésre. „A párt szűkebb környezetében még gondolati szinten sem foglalkoztunk azzal, hogy más jelöltet kéne állítanunk” – magyarázta Juhász István, aki hozzátette azt is, hogy rendkívül etikátlannak tartja, hogy egy ilyen helyzetben már az utódokról találgatnak. Azt is elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc tartja a családdal a kapcsolatot, „aggódó telefonbeszélgetéseket folytattak többször”.

Arra a kérdésre, hogy amennyiben Toller László állota javul, de a választásokig nem gyógyul fel, miként kívánnak vele kampányolni, csak annyit válaszolt Juhász István: "előbb érjünk oda a hídhoz, aztán majd átkelünk a folyón".

Ennek ellenére a déli megyeszékhelyen már sokan találgatnak, hogy a csigolyatöréssel és koponyasérüléssel kórházban fekvő Toller polgármesteri székét kinek szánhatja a szocialista párt.

A hvg.hu információi szerint több név is szóba került. Az egyik Gonda Tibor, a jelenlegi alpolgármester, aki a 10 ezer lakos feletti települések szocialista listáját vezeti Baranyában. A helyi politikai élet meghatározó szereplőjének tartják, akinek egyes hírek szerint több konfliktusa is volt Toller Lászlóval. A jelenlegi alpolgármester az MSZP alapító tagja. Hasonlóan erős pozíciója van Tasnádi Péter képviselőnek is a pécsi közéletben. Ő a 10 ezer lakos alatti települések esetében lett a szocialisták megyei listavezetője. A 49 éves, szociológus végzettségű politikus az MSZP ügyvezető alelnöke, és 1998 óta politizál. Kunszt Márta alpolgármestert választották a június 22-i városi közgyűlésen Toller László helyettesének, így előfordulhat, hogy a politikus asszony is lobbizik majd a város első emberének címért. Juhász István személye is – a híresztelések szerint – szóba került, ám a szocialista elnök állítólag nem pályázik a pozícióra.

A megyei közgyűlés elnökeként szereplő, jogász végzettségű Kékes Ferencet is az esélyesek között említette párthoz közel álló forrásaink, bár egyes hírek szerint a megyei közigazgatási hivatal élére pályázik a politikus. Szili Katalin neve szintén szerepel a listán, bár felettébb kétséges, hogy a házelnöki széket a polgármesterire cserélné. A pécsi egyetem egykori rektorának, Tóth Józsefnek a nevét is szájra kapták a jól értesültek: mellette szól, hogy pártok felettinek tartják. A földrajztudományok doktora azonban már 66 éves, így könnyen lehet, hogy a kora nem felel majd meg az utánpótlásról gondoskodni kívánóknak.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.