2006. június. 21. 16:45 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 21. 17:25 Itthon

Toller László állapota továbbra is stabil

Továbbra is stabil Toller László országgyűlési képviselő állapota, akit folyamatos altatásban tartanak - tudatta a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának igazgatója hivatalos közleményben az MTI-vel szerdán.

"Toller László állapota a súlyos sérülést követően stabil, tartósan intenzív terápiára szorul, többek között folyamatos altatásra" - írta Dóczi Tamás professzor, hozzátéve, hogy a politikus állapotáról a jövőben rendszeres tájékoztatást adnak.

A honatya gépkocsivezetőjének kezelőorvosai a sofőrről annyit közöltek, hogy a férfi szintén folyamatos intenzív ellátást igényel, állapota a klinikába kerüléshez képest változatlan, stabil.

Pécs szocialista polgármestere hétfőn a 61-es úton Tamási és Dombóvár között szenvedett balesetet, gépkocsiját egy, egyszerre két kisteherautót szabálytalanul előző személykocsi szorította le az útról.

A politikust szállító szolgálati gépkocsi sofőrje megpróbált kitérni, eközben leszorult az útpadkára, amely megdobta a járművet. A polgármestert és gépkocsivezetőjét, akik súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, mentőhelikopter szállította Pécsre. Toller Lászlót még aznap este az idegsebészeti klinikán, sofőrjét a baleseti és kézsebészeti klinikán megműtötték.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.