2006. június. 20. 10:44 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 10. 10:12 Itthon

Megtagadta a vallomástételt a Toller-balesetet okozó sofőr

A Tolna megyei rendőrség közlése szerint már hétfőn éjjel kihallgatták a Toller László pécsi polgármester balesetében érintett autó vezetőjét, aki azonban megtagadta a vallomástételt.

Mártonné Kasler Sarolta sajtóreferens a Dunántúli Napló online szerkesztőségével közölte: a sofőr szabadlábon van, az ügyben közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indítottak eljárást. A balesetet okozó sofőrön kívül a személygépkocsiban négy hozzátartozó is utazott, azonban ők sem kívántak nyilatkozni.

Toller László pécsi szocialista polgármester hétfőn délután négy óra után, a 61-es úton Tamási és Dombóvár között szenvedett balesetet, gépkocsiját egy, egyszerre két kisteherautót szabálytalanul előző személykocsi szorította le az útról.

A Pécs polgármesterét szállító szolgálati gépkocsi sofőrje megpróbált kitérni, eközben azonban leszorult az útpadkára, amely megdobta a járművet. A pécsi polgármestert és sofőrjét, akik súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, mentőhelikopter szállította a pécsi klinikára, ahol Toller Lászlót megműtötték.

Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető hétfő reggeli közlése szerint a szocialista politikus állapota válságos. A család hírzárlatot rendelt el, ezért a pécsi klinika orvosai nem nyilatkoznak a sajtónak.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.