Őrizetbe vették a határon az útellenőröket
Az üzletszerűen elkövetett vesztegetés alapos gyanújával vették őrizetbe azokat a magyar állampolgárságú útellenőröket, akik a magyar-osztrák határon felállított tengelysúlymérő állomáson a saját zsebükre dolgoztak.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök osztrák kollégáikkalközösen csaptak le a mérőállomás alkalmazottjaira, miután információkat kaptak arról, hogy néhány ott dolgozó pénzt kér, illetve pénzt fogad el azért, hogy szemet hunyjon a megengedettnél nagyobb súlyú rakományok esetén - közölte Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A csütörtöki akció nyomán két férfit és egy nőt vettek őrizetbe, aki egy közúti kht. alkalmazottai voltak. Pénteken született meg a döntés arról, hogy a gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezik. Az üzletszerűen elkövetett vesztegetés ügyében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomoz.
Az akciót megelőzően szerzett előzetes információk szerint a Hegyeshalom és Nickelsdorf között, az úgynevezett senki földjén" felállított mérőállomáson dolgozó útellenőrök egy-egy alkalommal 20 és 50 euró közötti összeget kértek, illetve fogadtak el. A gyanúsítottak a vesztegetési pénz átvétele után eltekintettek attól, hogy a túlsúlyos kamionokra büntetést vessenek ki.