2006. május. 19. 11:30 Utolsó frissítés: 2006. május. 19. 11:33 Társadalom

Vezető ügyész őrizetben

Vesztegetés gyanújával vették őrizetbe a fehérgyarmati ügyészség vezetőjét egy részben államtitok minősítésű nyomozás során. Ilyen magas beosztású igazságügyi tisztviselő évtizedek óta nem került még ideiglenesen sem rács mögé.

Kelet-Magyarország eddig is kiemelkedett a rendvédelmi, igazságügyi tisztségviselők elleni, nagy nyilvánosságot kapott büntetőeljárások gyakorisága és súlya szerint az országban, s most is itt indult precedens jellegű nyomozás egy ügyészségi vezetővel szemben. A Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal (KÜNYH) Sutka Sándor volt Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány, a megyei rendőri vezetők egykori doyenje, két helyettese, valamint Debrecen és Nyíregyháza városi kapitányai után a vádhatóság egyik tekintélyes helyi vezetőjét, a fehérgyarmati ügyészséget másfél évtizede irányító Angyal Istvánt vette célkeresztbe.

Nemcsak meggyanúsították, de a Budai Központi Kerületi Bíróság döntése nyomán a múlt héten 30 napra előzetes letartóztatásba is helyezték Angyal Istvánt. Az ügy előzménye, hogy egy Sánta Berci becenevű fehérgyarmati vállalkozó tavaly százezer forintot adott át Angyalnak. A vállalkozóval és öt társával szemben csalás és önbíráskodás miatt indított eljárást a helyi ügyészség. A per jogerősen idén májusban fejeződött be. Az első fokon eljáró bíróság előtt, gyakorlatilag az utolsó pillanatban, a vádbeszédben a fehérgyarmati ügyészség - nem maga Angyal, hanem egyik beosztottja - a vádlott számára rendkívül kedvező indítványt tett: bizonyítékok hiányában történő felmentését javasolta. Ezt végül a fehérgyarmati törvényszék elutasította, s a megyei is e döntést tartotta fenn, s a vállalkozót 1 éves, felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta.

Az elmarasztalt vállalkozó az ügyészségi nyomozók szerint vesztegetési célzattal adta át a pénzt Angyalnak. A vezető ügyész védője, Hajzer László szerint a pénzátadás mást takart: Angyal ugyanis egy kisebb - mintegy félmilliós értékű - telket adott el Sánta Bercinek, s a vállalkozó e jogügylet foglalóját adta át a vádhatóság irányítójának. Keresztes Imre, a KÜNYH vezetője a HVG-nek elmondta, az eljárás még nagyon kezdeti szakaszban van. Az elrendelt titkosítás nem az ügy egészére vonatkozik, tette hozzá, hanem főként a nyomozás során alkalmazott eszközökre, Angyal letartóztatását pedig azért indítványozták, hogy a tanúk befolyásolásával vagy más módon ne nehezíthesse a vizsgálatot. A későbbiekben várható az államtitok minősítés feloldása is.

Hajzer érthető empátiával védi a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának felderítése nyomán eljárás alá vont helyi vezetőket. Korábban maga is dolgozott ügyészként, majd szabolcs-szatmár-beregi rendőrfőkapitány lett, s hivatali visszaéléssel történt, alaptalan meggyanúsítását követően szerelt le, kezdett ügyvédkedni, majd vállalt politikai szerepet is a Fidesz színeiben. Képviselőjelöltként a mostani választáson alulmaradt ugyan, védőként azonban egy jelentős sikert éppen a múlt héten könyvelhetett el, amikor első fokon mindössze 60 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtották Pásztor Miklóst, Nyíregyháza volt rendőrkapitányát. Pedig vele szemben sem túl diszkréten indult az eljárás: megbilincselték, őrizetbe vették, ám végül csupán azzal vádolták meg, hogy egy rendőri intézkedés miatt hangosan elégedetlenkedő helyi jobboldali városatya érdekében, aki pár percre állt meg éppen a rendőrség előtt, amíg egy automatából pénzt vett ki, "túl méltányosan" járt el - közbelépése nyomán ugyanis elmaradt a feljelentés.

FAHIDI GERGELY