2006. május. 16. 15:44 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 16. 15:49 Itthon

A legtöbb kórházi és iskolai büfé szabálytalanul működik

Kiemelt fontossággal vizsgálta a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az oktatási-és egészségügyi intézményekben működő büfék működését és azt tapasztalta, hogy az érintett egységek 87 százalékánál kellett valamilyen szabálytalanság miatt intézkedni.

A vizsgálat során 14 területi felügyelőség 200 egységet vizsgált, ebből 160 esetben valamilyen szabálytalanság miatt bírságot kellett kiszabni, ennek összege elérte a 10 millió forintot – mondta el Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője.

Két párhuzamos vizsgálat egyikében azt nézték, hogy az iskolai büfék mennyire fogadták meg az Országos Élelmiszerbiztonsági Táplálkozástudományi Intézet vonatkozó ajánlását, a másikban pedig a fogyasztóvédelmi szabályok betartását tekintették át – tette hozzá Mesterházy Attila, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára.

Az ellenőrzés szempontjai között szerepelt, hogy a büfé rendelkezik-e működési engedéllyel, gyártmánylappal, beszerzési bizonylattal, megfelelő-e az élelmiszerek tárolási módja, hitelesek-e a mérőeszközök, jól láthatók-e az árak és elérhető helyen van-e, illetve használják-e a vásárlók könyvét.

Minden vizsgált egységben szabálytalanságot találtak hat megyében: az oktatási intézmények esetében Bács-Kiskunban és Szabolcs-Szatmár-Beregben, az egészségügyi intézményeknél pedig Baranyában, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Csongrádban és Győr-Moson-Sopron megyében. Négy olyan egységet találtak, amelynek nem volt működési engedélye, további 5 büfében üzletkörbe nem tartozó árusítás folyt. Lejárt szavatosságú terméket minden tizedik vizsgált egységben találtak, 33 százaléknál hiányzott a beszerzési bizonylat, amely az élelmiszer származását igazolja. Az ártájékoztatás minden ötödik büfében teljesen, vagy részlegesen hiányzott.

Az egészségügyi intézmények büféiben a beszerzési bizonylat, a szakosított tárolás, a fogyaszthatóság, az anyaghányad nyilvántartás, az ártájékoztatás szempontjain túl vizsgálták a nyitva tartást, a választékot, az árat és az intézményen belüli elhelyezkedést, s nagyjából az iskolai büfékhez hasonló hiányosságokat tártak fel.

Mivel a vizsgált egységek sok kritériumnak nem feleltek meg, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vizsgálataira a jövőben is számítani kell a büfék üzemeltetőinek - mondta Mesterházy Attila.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. március. 24. 06:30

Sokáig keresgélt a kormány, amíg megtalálta Kőnig doktort, hogy bemutathassa, milyen jól működik az egészségügy

Úgy tudjuk, több egészségügyi és orvos influenszert is megkereshetett a kormány az elmúlt időszakban, hogy miniszterelnöki megbízottat találjon „a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért”. A megbízást végül sokak meglepetésére a szakmában elismert, a politikától magát tudatosan távol tartó gyermeksebész, Kőnig Róbert vállalta el. A feladat azonban nem várt kihívásokat tartogathat a számára saját szakmájában és a politikai életben is.