2006. április. 13. 11:59 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 13. 12:02 Itthon

Visszalépett az MSZP jelöltje a Somogyért Szövetség jelöltje javára

Visszalépett az MSZP jelöltje a Somogy megyei 6-os számú választókerületben, s egyúttal a Somogyért Szövetség jelöltjeként induló Gyenesei István támogatását kéri a választóktól.

A szocialisták képviselőjelöltje, Rákóczy Attila ezt csütörtökön kiadott közleményben tudatta, megköszönve a választók bizalmát. Arra kérte a választókat, hogy „a második fordulóban minél többen éljenek állampolgári jogukkal, vegyenek részt a szavazáson, és a jelöltek közül meggyőződésük szerint támogassák azt, aki legtöbbet tett a megye, a települések fejlesztéséért. Támogassák a Somogyért Szövetség jelöltjét!”

A parlamenti választások első fordulójában harmadik helyen végzett szocialista jelölt 6585 szavazatot kapott, s ezzel 25,53 százalékos választói támogatottságot nyert el. A párt megyei elnökével, Kolber Istvánnal közösen aláírt közleményében Rákóczy Attila azt írta, döntését „az MSZP illetékes szervezetei egyetértésével” hozta meg.

A Somogyért Szövetség jelöltje 9458 szavazattal, 36,67 százalékos támogatottsággal az első helyen végzett az országgyűlési választások első fordulóban a Nagyatád központú dél-somogyi választókerületben. A második helyet a Fidesz-KDNP jelöltje, Kuzma László szerezte meg 8749 szavazattal, 33,92 százalékos támogatottsággal.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.