2006. március. 28. 18:26 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 28. 18:24 Itthon

Többmilliós kártérítés elmaradt ügyeleti díjak miatt

A soproni kórház ellen született meg az első olyan ítélet, ahol a bíróság egyszerre jogosnak mondta ki az orvosok igényét a ki nem fizetett ügyeleti díjra és a kártérítést is megítélte.

"A Szombathelyi Munkaügyi Bíróság hétfői ítéletének különlegessége, hogy a korábbi esetekben a konkrét kártérítési igényt perfolytatásban vagy külön eljárásban tárgyalták. Itt a  soproni kórház 11 orvosának  teljes anyagi követelését megítélték, perköltséggel, ügyvédi díjjal együtt" - tudatta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Éger István szerint az ügyeleti díjak kifizetésére évente 40 milliárd forinttal többet kellene fordítani, ha az EU-s szabályoknak megfelelően az ügyelet teljes ideje munkaidőnek számítana, nemcsak negyede vagy nyolcada, mint az a jelenleg is érvényes kormányrendeletben szerepel.

A múlt héten ülésezett legutoljára az illetékes minisztériumi bizottság és kiderült, hogy az ügyben nem történt semmi. Éger szerint a késlekedésért az egészségügyi tárca felelős, hiszen novemberben személyesen állapodott meg a miniszterelnökkel, hogy kidolgozzák a jogi hátteret és a 2007-es költségvetésben már a pénzről is lehet beszélni.

Az ügyeleti díjak EU-s szabályok szerinti kifizetése nem béralku, hanem jogos követelés. A teljesített munka törvény szerint díjazását perrel ki lehet kényszeríteni - szögezte le az elnök. 

Nem tudja, mekkora összeget kell kifizetni az orvosoknak, mert nem ismeri az ítéletet - reagált a történtekre a soproni kórház igazgatója, hozzátéve, az intézmény a döntést megfellebbezi, azonban "ha a 11 orvos követelése jogos, akkor a megemelt díj jár annak a 100 embernek is, akik még ügyeltek. A kórház a jogszabályok szerint fizetett, ha ennél többet ítél meg a bíróság, valakinek állni kell az összeget".

A kórház neurológiai osztályának orvosa elmondta, hogy neki a 2004 május elsejétől 2005 év végig tartó időszakra bruttó 1,2 milliós kártérítést ítéltek meg, de a perközösséget alkotók teljes kártérítési összegéről nincs tudomása. 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.