2006. március. 05. 15:37 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 05. 18:50 Itthon

Hiller egyetlen blog cenzora sem lesz

Rossz és meggondolatlan volt Pásztor Tibor V. kerületi szocialista önkormányzati képviselő Deutsch-Für Tamás fideszes politikusra vonatkozó kijelentése - mondta Hiller István, az MSZP elnöke vasárnap Budapesten.

Médiablog és politika
- Itt az első hazai politikai blogbotrány
- A „blogok népszerűsítéséért” érdemrend kitüntetettjei
- Gyurcsány, a blogger
Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke szombaton jelentette be, hogy néhány nappal korábban Pásztor Tibor, az MSZP V. kerületi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője internetes naplójában felfedezték a következő szavakat: "Nem volt ez más, mint egy magasra földobott, szépen csavart labda, amit a Fidesz kettes számú díszzsidója nagy svunggal ütött le". A honlap későbbi részeiből egyértelműen kiderült, hogy az MSZP-s önkormányzati képviselő Deutsch Tamásra, a Fidesz országgyűlési képviselőjére célzott.

Hiller István sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: a mondat rossz és meggondolatlan, helyes, hogy Pásztor Tibor elnézést kért érte. A pártelnök hozzátette: "egy olyan emberről van szó, aki nyíltan vállalja zsidó identitását. Az ő esetében antiszemitizmusról beszélni képtelenség".

Az MTI azon kérdésre, lesznek-e következményei Pásztor Tiborra nézve az esetnek, az MSZP elnöke közölte: "én egyetlen naplónak nem leszek cenzora". Mint mondta, az eset ugyanakkor nem fedi el, hogy Budapest V. kerületében, ahol Rogán Antal is önkormányzati képviselő, a Fidesz együttműködik a MIÉP-Jobbikkal.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.