2006. február. 27. 08:34 MTI Utolsó frissítés: 2006. február. 27. 09:17 Itthon

A következő négy év feladatai a magyar politikában

A következő négy év feladatairól fejtette ki nézetét a négy parlamenti párt vezető politikusa hétfőn, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Hiller István MSZP-elnök elmondta, az elmúlt négy év teljesítménye büszkén vállalható, s arról kívánnak beszélni, milyen Magyarországot akarnak. A politikus hozzátette, programokról érdemes vitatkozni, a Fidesznek azonban egyelőre nincs választási programja.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke úgy fogalmazott, az országot a jelenlegi kormány eladósította, és már nincs mit eladni, és nincs mire hitelt felvenni, ezért egyetlen megoldás, hogy dolgozni kell, s a politika feladata a munkalehetőségek számának növelése. Hangsúlyozta, hogy két hónapja mutatják be folyamatosan a Fidesz programját.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint a következő ciklust a takarékosság kell, hogy jellemezze, s a gazdaság versenyképességének erősítése fog munkahelyeket teremteni. Hozzátette, hogy az embereket nem szabad megtéveszteni, s aki sok pénzt ígér, az sok adót fog előtte beszedni, ezért az adócsökkentés mellett állt ki.

Dávid Ibolya MDF-elnök kifejtette, a nagy rendszerek átalakításáról szükséges lenne konszenzusra jutni, valamint a pártoknak meg kellene ismertetni a költségvetés rendbetételére vonatkozó javaslataikat. Mint mondta, ez az eurózónához csatlakozás és az EU-s pénzek felhasználása miatt fontos az országnak. 

A résztvevők beszéltek a Fidesz "Rosszabbul élünk, mint négy éve" jelmondattal folytatott kampányáról. Hiller István szerint a "minden rossz kampánya" látványosan megbukott, amikor vasárnap egy televíziós műsor szavazásán az sms-t küldők mintegy 60 százaléka válaszolta, hogy nem él rosszabbul, mint négy éve. Hozzátette, hogy a depresszió-kampányt az ország elutasítja.

Pokorni Zoltán szerint az elmúlt négy évben számos ponton megnehezedett az élet, itt említette a munkához jutást vagy az otthonteremtést. "Nyilván se nem dübörög a gazdaság, se nem mély depresszióban élnek az emberek (...), valahol a kettő között van az igazság" - fogalmazott az alelnök.

Hiller István nemmel válaszolt a műsorvezető azon kérdésére, hogy a határon túl élő magyarokhoz az MSZP miniszterelnök-jelöltje vagy pártelnöke kíván-e személyes üzenetet küldeni. Mint mondta, megdöbbentette Orbán Viktor levele, és leszögezte, hogy abban a 2006-os választásokról van szó. A Fidesznek tisztáznia kell, hogy a választójogi törvény alapján lebonyolítandó 2006-os választás és ez a levél hogyan kapcsolódik össze - szögezte le a pártelnök.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.