2006. február. 23. 11:51 MTI Utolsó frissítés: 2006. február. 23. 11:53 Itthon

Biciklit vitt az MDF Kovács Pistinek

Egy biciklit és csokoládét vitt Kovács Pistinek az SZDSZ budapesti székházába Almássy Kornél, az MDF alelnöke, ezzel jelezve, hogy az MDF teljesíteni kívánja az SZDSZ be nem váltott ígéreteit.

Az MDF alelnökétől és a párt néhány fiatal képviselőjelöltjétől egy biztonsági őr vette át az ajándékot, amely az SZDSZ kampányfilmjében szereplő Kovács Pisti kívánsága volt.

Almássy Kornél kifejtette: jelenleg ugyanazt ígéri az SZDSZ, mint négy évvel ezelőtt, holott semmit sem valósított meg korábbi vállalásaiból. Ezért hiteltelen, hogy választási kampányukban a szabad demokraták Kovács Pistiért aggódnak. Az MDF ezért arra kéri az SZDSZ-t, hogy ne hitegesse a felnőtteket és a gyermekeket, ugyanakkor a párt kormányra kerülése esetén teljesíteni fogja az SZDSZ azon ígéreteit, amelyekkel egyetért.

Az MDF 2007-ben megvalósítja az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, az egészségügy reformját, eltörli az örökösödési adót és az árfolyamnyereség adót, és lehetővé teszi, hogy 2010-ben bevezethető legyen az euró - mondta Almássy Kornél.

Az MDF-nél várják a visszajelzést arról, hogy valóban eljut az ajándék Kovács Pistihez. "Mivel az SZDSZ Medgyessy Péter volt miniszterelnök szerint tele van korrupciós ügyekkel, aggódunk, hogy a bicikli is eltűnik az SZDSZ választási ígéreteivel együtt"- tette hozzá az alelnök.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.