2006. január. 13. 09:24 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 13. 09:27 Itthon

Herényi: a Fidesz már nem jobboldali párt

Herényi Károly MDF-frakcióvezető pénteken Gémesi György és Sisák Imre MDF-es képviselő kereszténydemokrata támogatása kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy a Fidesz már nem jobboldali párt, a Kereszténydemokrata Néppárt pedig nem párt.

"A politikai palettán nincs még egy párt, ami jobboldalinak vallja magát és aktivitásának jelentős részét az teszi ki, hogy a többi politikai pártot beszipkázza, maga alá gyűrje, megszüntesse, hiszen nem léteznek kisgazdák, nem léteznek kereszténydemokraták" - mutatott rá. Herényi Károly szerint a Kereszténydemokrata Néppárt egy fantom, nem létezik, tagjai a Fideszhez tartoznak.

"Én rettenetesen félnék egy olyan jövőtől, amikor a jobboldalt egy párt képviseli, annak van egy vezére, mert a demokrata nem vezéreket akar, választott embereket akar" - hangsúlyozta. A frakcióvezető szerint idegen a valós jobboldali gondolkodástól, hogy van egy vezér, aki mindig megmondja, hogy most mit kell tenni. Herényi Károly megjegyezte: csak akkor tartaná elképzelhetőnek, hogy tisztességesek a Fidesz szándékai, ha Gémesi György és Sisák Imre ellen nem indít saját jelölteket, s erről az MDF-fel megállapodik.

Herényi Károly arra a felvetésre, miszerint Gémesi György azt mondja, eddig is MDF-Fidesz támogatással dolgozott, úgy válaszolt:  "az egy másik Fidesz volt. Én a Fideszről ma már nem tudom azt állítani, hogy jobboldali párt".

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke csütörtökön közölte: a Fidesztől felhatalmazást kapott arra, hogy tárgyalásokat kezdjen Sisák Imre és Gémesi György MDF-es országgyűlési képviselővel. Hozzáfűzte: remélik, hogy a szóban forgó két körzetben még szélesebb összefogásra nyílik lehetőség. Gémesi György, az MDF elnökségi tagja, Gödöllő polgármestere elmondta: az együttműködés formáját a későbbi tárgyalásokon alakítják ki, feltehetően a két párt közösen állít jelöltet jelenlegi választókerületében.
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.