2004. október. 06. 19:55 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Herényi: a lakitelkiek a Fideszen belül alakítsanak platformot

A Lakitelek munkacsoport nézetei sokkal közelebb állnak a Fidesz elképzeléseihez, ezért célszerűbb lenne, ha a Fideszen belül kísérelnék meg a platformalakítást - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője.

"Az utóbbi napok eseményei, amikor is a Lakitelek munkacsoport tagjai a kormányprogram elfogadásakor, a Fidesszel azonos módon, nem szavaztak a parlamentben, valamint az, hogy azonosulnak a Fidesz privatizáció leállítását szándékozó népszavazásával, azt jelzi, hogy nézeteik sokkal közelebb állnak a másik párt téziseihez, ezért célszerűbb lenne, ha a Fideszen belül kísérelnék meg a platformalakítást" - közölte az MDF parlamenti frakciójának vezetője.



Herényi a Lakitelek munkacsoport közleményével kapcsolatban, amelyben kifejezték azon szándékukat, hogy a csoport a jövőben platformként működhessen a demokrata fórumon belül, azt mondta: az országos választmány szeptember 5-ei ülésén határozatban marasztalta el a csoport politikai törekvéseit és tevékenységét. "Azokat az MDF érdekeivel ellentétesnek minősítette" - tette hozzá a frakcióvezető. Herényi kizártnak tartja, hogy "ezek után az országos választmány helyet adjon a Lakitelek munkacsoport platformalakítási kísérletének". (MTI)
Hirdetés
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 05. 16:00

Új aranylázat indíthat be az amerikai vámháború

Akármennyire igyekszik az amerikai gazdasági kormányzat győzelmi kampánnyal tálalni a védővámokat és a gazdasági hadakozást világszerte, könnyen lehet, hogy egy lábonlövéssel érnek fel Donald Trump intézkedései. A dollár szenved, és ez pár évtizedes nosztalgiával az arany reneszánszát látszik előidézni. Vagy éppen az euró lesz a nyerő, netán a jen?