Az inflációval kétszer van baj: először amikor száguldani kezd, másodszor pedig akkor, amikor hanyatlik. Jól érzékelteti az ebből adódó kormányzati dilemmát, hogy míg 2005. január 1-jén a nyugdíjemelés mértéke - a nettó átlagkeresetek 8 százalékra tervezett növekedése és a 4,5 százalékosra becsült infláció alapján - 6,3 százalék volt, addig jövőre talán csak 3,5-4 százalékos lesz. Ennél több nem jön ki ugyanis a 2 százalék alatti fogyasztóiár-emelkedés és a legfeljebb 5-6 százalékos várható keresetnövekmény alapján. Az arányaiban változatlan, ám összegszerűen kisebb nyugdíjemelésen szépít valamelyest, hogy 2006-ban válik teljessé a két részletben folyósítandó 13. havi nyugdíj. Ettől függetlenül kormányzati szempontból egy választási évben aligha az a legjobb start, hogy magyarázni kell, mi mennyi, és miért annyi.

Ráadásul a lakosság amúgy is mindig jóval nagyobb inflációt érez, mint amekkorát a statisztika kimutat. Az eltérés meghökkentő mértékű: a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi inflációs jelentése szerint rendszeresen meghaladja a 10 százalékpontot. A 2000 óta vizsgált időszak elemzésének egyetlen biztató üzenete, hogy a lakosság legalább a trendet - jelen esetben az infláció csökkenését - érzékeli, ám még most is csaknem 15 százalék körüli drágulásra tippel, jóllehet a fogyasztói árak az utóbbi hónapokban 4 százaléknál is szerényebb mértékben növekedtek.

Az alacsony infláció a kormányzati propaganda egyik fő sikermutatója, holott ebben a nagyobb dicsőség a jegybankot illeti, s éppen a kormánykörökben sokszor elátkozott kamat- és árfolyam-politikája miatt. Másrészt kissé álságos is ezzel büszkélkedni. Az infláció hanyatlása ugyanis az ezredforduló körüli évek 10 százalék körüli mértékétől 2004-ig folyamatos volt, amikor is a kormány maga térítette el a trendtől. A tavalyi, átlagosan 6,8 százalékos drágulás csaknem kétharmadát ugyanis az általános forgalmi adó (áfa), illetve a jövedéki adó növekedése okozta, márpedig ezt a hatást leszámítva az idei infláció nem jelent érdemi csillapodást a 2004-eshez viszonyítva.

Jövőre ismét beveti az áfafegyvert a kormány, csak épp ellenkező előjellel. A 25 százalékos kulcs 20 százalékosra mérséklése 2 százalék közelébe húzza le az átlagos inflációt - a jegybank egyenesen 1,6 százalékot vár -, feltéve, hogy az áfacsökkentést valóban érvényesítik áraikban a termelők és a kereskedők. Utóbbiakat a január 1-jével esedékes átárazás korrektségére a kormány általános ellenőrzéssel, árkommandós fenyegetéssel próbálná rábírni. A fogyasztók feltüzelésével is operáló taktika nem épp vállalkozásbarát megoldás, és még vissza is üthet. Az árdiktáló nagy áruházláncokat ugyanis kár lenne félteni: egyikük, az Auchan épp a minap tudatta egy, a napilapokban megjelentetett hirdetésében, hogy az agrárminiszterrel folytatott megbeszélései után, "a tejágazat helyzetére való tekintettel" emelte meg 10 forinttal egyes importált tejek fogyasztói árát...

Nemcsak logikátlannak tűnik az áfa csökkentése a 2004-es emelés után, hanem kissé elsietettnek is. Draskovics Tibor, az idén áprilisban menesztett pénzügyminiszter (HVG, 2005. április 23.) ezt a legvégső eszköznek tartogatta az eurózóna követelményeként megjelölt árstabilitás eléréséhez, ezért csak 2007-2008 körül élt volna vele. Most egyébként a konvergenciakritériumként megjelölt határérték a legutóbbi, júliusi adatok alapján 2,3 százalékos infláció lenne - olvasható ki az unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből. Jövőre tehát a magyar gazdaság valószínűleg teljesíti az euró átvételének árstabilizációs feltételét, ám a későbbiekben ismét gondjai lehetnek vele. Erre utal, hogy a jegybank előrejelzésében 2007-től, az áfacsökkentés egyszeri hatásának kifulladása után ismét 3 százalék körüli infláció szerepel, ami alighanem fölötte lesz az akkori eurózóna-kritériumnak. Csakhogy a jelek szerint az infláció letörésének választási szempontjai ismét felülkerekedtek a gazdasági ésszerűségen.

Manapság általánosságban is ez a fő veszély a gazdasági folyamatokra. A növekedés a stabil forint, az erőteljesen, egy év alatt 3,25 százalékponttal csökkent kamatszint hatására, valamint a rendkívüli állami beavatkozások hiányában gyorsul. Mintha a gazdaság szereplői eddig ügyet sem vetettek volna a kormányzat és az ellenzék állandósuló szópárbajaira. A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedév 2,9 százalékos (munkanaptényezővel kiigazítva 3,6 százalékos) növekedése után az április-júniusi időszakban 4,1 százalékos tempóra váltott, a beruházások pedig 9,4 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Tartja a lendületét az ipar, az építőipar és az export is. Nő viszont a munkanélküliség: a költségvetésben foglalkoztatottak létszámcsökkenését a versenyszféra bővülése nem tudta ellensúlyozni.

HVG

"Szaporodnak a jó hírek" - kommentálta a legfrissebb adatokat Veres János pénzügyminiszter Kóka János gazdasági miniszterrel közösen tartott tájékoztatóján, érzékeltetve, hogy ez igazán csattanós válasz a "töpörödő ország" ellenzéki felvetésére. A 4 százalék körüli gazdasági növekedés ugyanakkor az újonnan csatlakozott EU-tagországok között nem számít kiemelkedőnek, miközben az uniós átlagot jócskán meghaladja. Kóka ismét felvetette, hogy a jelenlegi tempóval Magyarország 16 év alatt érné el Ausztria mai fejlettségi szintjét, de 2 százalékponttal nagyobb növekedés esetén ehhez egy évtized is elég volna... A Fidesz-kommunikációból ismerős, felzárkóztatási célú gyorsítást egy tartós gazdaságpolitikai megállapodás megkötésével tartaná megvalósíthatónak, csakúgy, mint 2000-ben, kinevezése után Matolcsy György akkori gazdasági miniszter. Esélye is nagyjából annyi van rá - legalábbis a választásokig.

HVG

Valamelyest a lakosság is bizakodóbb, mint az idei év első hónapjaiban volt, legalábbis erre utal, hogy a GKI Gazdaságkutató Rt. által mért fogyasztói bizalmi index júliusban érzékelhetően emelkedett: a megkérdezettek mind saját pénzügyi helyzetüket, mind pedig az ország helyzetét javulni látták. Ám ebből Karsai Gábor vezérigazgató-helyettes szerint nem volna szabad messzemenő következtetéseket levonni, az 1993 óta folyamatosan mért index ugyanis nem a gazdasági tényekkel, inkább a politikai ciklusokkal mozog együtt; a barométer szerint minden választás előtt bizakodás tölti el a lakosságot, ami az új kormány megalakulása után előbb-utóbb elenyész. Hasonló következtetésre jutott a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet is (lásd Tekintetek a nadrágszíjon című írásunkat a 9. oldalon).

HVG

A választási évekhez kötődő optimizmusnak kétségkívül van tapasztalati alapja. Már 1994-ben és 1998-ban is érzékelhetően javultak az életkörülmények, 2001 és 2003 között pedig minden gazdasági ésszerűséget felülmúlóan, több mint 30 százalékkal nőtt a keresetek vásárlóereje, a háztartások fogyasztása pedig a három év alatt egynegyedével bővült. A bőség évei után különösen radikális törésnek számít a reálkeresetek tavalyi - bár minimális - csökkenése, amit az idén az első félév adatai alapján ismét legalább 4 százalékos bővülés követ. S bár a konvergenciaprogram 2006-ra újabb jövedelempolitikai szigort helyezett kilátásba, amikor a nettó átlagkeresetek 4 százalékos infláció mellett csupán 6,6 százalékkal nőttek volna, ezt a prognózist sem kell ma már túl komolyan venni - legfeljebb a költségvetési szférában dolgozóknak (lásd Tárcák és bukszák című írásunkat a 10. oldalon).

HVG

Néhány extra választási ajándékra ugyanis 2006-ban is számíthat a lakosság. A minimálbérek a szakképzetlen munkavállalók körében az idei, egységesen 57 ezer forintról jövőre 63 ezerre, a középfokú végzettségűeknél 70 ezerre, a felsőfokúak esetében 77 ezerre nőnek. Mint emlékezetes, a Fidesz-kormány meredek minimálbér-emelése 2001 után több ezer munkahely megszűnésével járt, főleg az alacsony jövedelmezőségű ruházati és cipőiparban. A személyi jövedelemadó felső kulcsa 38-ról 36 százalékra csökken, jóllehet a Brüsszelben túlzottdeficit-eljárás alá vont Magyarországot a nemzetközi szervezetek óva intették mindenféle adócsökkentéstől. A legtöbb család életében számottevő pluszt jelent a megemelt családi pótlékká átalakuló adókedvezmény (HVG, 2005. július 2.) is, és ezzel aligha merültek ki a 2006-ra tartogatott közérzetjavító intézkedések.

A Száz lépés címen kommunikált programtöredékek eddig megismert többi eleméből részben foglalkoztatásélénkítő és "gazdaságfehérítő", részben pedig járulékalap-bővítő és kiadásracionalizáló intézkedések olvashatók ki - utóbbiak főleg az egészségügyben. Erre kétségkívül rá is szolgál az egészségbiztosítási alap, mivel az államháztartás hiányának több mint egyharmadát adja, és a pénzügyi tárca legutóbbi prognózisa szerint erőteljes túlköltésben van: a tervezett 341,3 milliárdos hiány helyett az év végére csaknem 400 milliárdot hoz össze. Bár az is joggal vethető fel, hogy a társadalombiztosítási alapok hiányát a megelőző évekhez hasonlóan eleve alultervezték. Az áfabevételeket viszont túlbecsülték: az eredeti, 2048 milliárd forintos előirányzatot menet közben 1896 milliárdra csökkentette a pénzügyi tárca, amely ahol csak lehet, megfogja a kiadásokat is.

Amúgy is a folyamatos, lopakodó költségvetési kiigazítások éve volt az idei. A hiány túllépésének megakadályozására a kormány az államháztartási tartalékból 125 milliárd forint elköltését megtiltotta, majd a kiemelt állami támogatással forgalmazott gyógyszerek esetében átállt a hatóanyagok fix összegű támogatására (ami az olcsóbb készítmények felhasználására ösztönöz). Végül, több bevételnövelő intézkedés után, augusztus 2-án megjelent rendeletében 50 milliárd forintos - újabb - maradványképzési kötelezettséget írt elő az egyes tárcáknak, kormányzati hivataloknak. A most elvont keretek terhére csak jövő évi fizetési kötelezettséget vállalhatnak. Két héttel később Tállai András, az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztériumi politikai államtitkára ezt úgy értékelte, hogy "a 2005. évi költségvetés végrehajtását a kormány felfüggesztette".

Az államháztartás hiánya július végén 936,4 milliárd forint volt, ami az egész évre tervezett összeg 91,6 százaléka. Ám a pénzügyi kormányzat változatlanul bízik az eredeti deficitcél teljesíthetőségében, habár ebben az elemzők és a Magyar Nemzeti Bank vezetői egyaránt kételkednek.

Tulajdonképpen a már-már költségvetési összeomlással fenyegető 2002-es év óta fut a pénze után a kormány. Négy éve ment s megy rá arra, hogy az államháztartás hiányát az elviselhető és nemzetközileg is elfogadható mértékűre zsugorítsa. Igaz, nem éppen bokrosi elszántsággal folyik a kiigazítás. E tekintetben valóságos bravúr, hogy a deficitcsökkentés eddig csupán egyetlen évben, tavaly ment az életszínvonal rovására, és az is, hogy a folyamatos kurtítás nem járt a gazdasági növekedés leblokkolásával. Ám mindkettőre van magyarázat. Az előbbire az, hogy a jóléti költekezések ellentételeként a központi költségvetés adóssága a 2001-es 7720 milliárd forintról 2005 júliusára 12 685,2 milliárdra duzzadt. Az utóbbira pedig az, hogy a költségvetés csak látszólagos visszavonulót rendelt el, az állam nem adta fel fejlesztési céljait, csupán kiszervezte azok egy részét a költségvetésből (lásd Orbán-remix című írásunkat a 78. oldalon). Kérdés, hogy az újabb fiskális trükköket sikerül-e eladni Brüsszelnek.

FARKAS ZOLTÁN