Élőlánc: "végső eset van"
A megfelelő érdekérévnyesítés és a környezetvédelmi szempontok képviselete miatt tartja fontosnak az Élőlánc Magyarországért pártja a politikai szereplést.
A környezetvédők csak végső esetben nyúlnak a politika eszközeihez, de most „ilyen végső eset van” - jelentette ki Lányi András, az Élőlánc Magyarországért szervezet elnökségi tagja , Szombathelyen.
„Pártként médiaszerepléshez juthatunk, szavazatokat szerezve pedig bejuthatunk olyan helyekre, ahol jobban érvényesíthetjük érdekeinket, szellemiségünket” – mondta a filozófus egy szombathelyi fórumon.
Az Élőlánc Magyarországért szerveződés október elején alakult, párként határozva meg magát, bejelentve azt is, hogy indulni kívánnak a 2006-os országgyűlési és önkormányzati választásokon, hosszú távon jelen kívánnak lenni a közéletben.
Lányi András szerint a XXI. században számos zöldpárt fog alakulni, mert egyre inkább világossá válik, hogy a társadalmat nem lehet a gazdaság érdekeinek megfelelően szervezni.
„A gazdaság csupán egy eszköz a társadalmi célok eléréséhez, (...) a jólét alapja nem lehet a természet kizsákmányolása” - jelentette ki. Elmondta azt is, hogy az ökopolitika önmagában nem a gazdaság ellen van, a gazdaság globalizációját azonban elutasítja, mert abban szerintük megszűnnek a helyi piacok, s ez a gazdasági szemlélet ártalmas. Az Élőlánc Magyarországért fő programja az emberi lépték, az önrendelkezés és a részvétel, a társadalmi önszerveződés biztosítása - hangoztatta Lányi András.