2005. november. 14. 14:54 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 14. 14:59 Itthon

Orbán integrál

Orbán Viktor sajtótájékoztatón jelentette be, összevonta a nemzeti garanciatörvényt és az MSZP nemzeti minimum programjának hét javaslatát, így a Fidesz egységes törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlés elé.

Az egységes törvényjavaslatot, amely tartalmazza az MSZP hét javaslatát és a nemzeti garanciatörvény öt pontját, még a nap folyamán benyújtják a parlament elé, és Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában is beszél róla.

"Elolvastam az ő javaslataikat, és összevetettem a saját elgondolásainkkal, és arra jutottam, hogy ezek jól megférnek egymás mellett, (...) azért én az elmúlt héten ezt a két javaslatot integráltam" - mondta a pártelnök.
   
Hozzátette: a szocialisták javaslatát megpróbálta összefogva beilleszteni a nemzeti garanciatörvény javaslatába és a "kísérlet sikerült".
   
A nemzeti garanciatörvényben szerepel a 13. havi nyugdíj, a gyermekek után járó adókedvezmény és a panelfelújítási program megőrzése, valamint az is, hogy a gáz, a villany és a gyógyszerek ára csak az infláció mértékével emelkedhet, illetve, hogy az áfát vissza időben vissza kell fizetni a vállalkozások számára.

Az MSZP biztonságos jövő nemzeti minimum programja hét pillérre, a politikai riválisok tiszteletére, a nyugdíjprogramra, a bérfelzárkóztatásra, a családtámogatási rendszerre, az otthonteremtésre, a foglalkoztatásra és az igazságos közteherviselésre épül.
   
Orbán Viktor közölte: azért volt lehetséges, hogy integrálják a két javaslatot, mert a szocialisták fontos, de általános kérdéseket fogalmaztak meg, míg a Fidesz javaslatai konkrétumokra vonatkoznak.
   
Hangsúlyozta: a két javaslat összedolgozásával példát akart mutatni, hogy nem arról kell beszélni, mit miért nem lehet megvalósítani. Kijelentette: egyetlen feladata maradt az Országgyűlésnek, hogy felülemelkedve a pártszempontokon, elfogadja a javaslatot. "Bizonyítsuk be, hogy ez nem a kicsinyes viták és a tehetetlenség parlamentje, bizonyítsuk be, hogy nem csak beszélni tudunk az összefogásról" - mondta.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?