2005. szeptember. 22. 18:23 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 22. 18:34 Itthon

Tésztacsata dúl a Fidesz és az MSZP között

A Fidesz szóvivője szerint a honvédelmi tárca közpénzből vásárolt, már lejárt szavatosságú, de még fogyasztható élelmiszerkészleteit az MSZP kampány céljából kezdte osztogatni, a szocialisták szerint azonban a HM készletéből csak önkormányzatok és karitatív szervezetek kaptak és kaphattak.

Az MSZP ezen a héten és az elmúlt héten osztott lejárt szavatosságú tésztát osztott a lakosságnak, ami a Honvédelmi Minisztérium élelmiszerkészletéből származik - közölte sajtótjékoztatóján Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője, kezében tartva egy dobozzal a lakóknak osztott tésztából. A szóvivő ezért arra kérte Hiller István MSZP-elnököt és Juhász Ferenc honvédelmi minisztert, hogy vizsgálják ki az ügyet, a vizsgálat eredményét haladéktalanul hozzák nyilvánosságra, és nevezzék meg a felelősöket. Hillertől és Juhásztól arra is választ vár, etikusnak és emberségesnek tartják-e, hogy lejárt szavatosságú élelmiszereket osztogatnak kampánycélokra - közölte Révész Máriusz, aki szerint volt olyan falu, ahol fórumot tartottak, máshol "az óvatosabb szocialista aktivisták" autóval járták a falvakat, becsöngettek a házakba, és az élelmiszer átadásakor azt mondták, hogy "az MSZP küldi".
 

Inkurrencia
Az inkurrencia készletbe tartoznak azok az anyagok, eszközök és például élelmiszerek is, amire a kisebb létszámú hadseregnek már nincs szüksége. Ebből a készletből ajánlottak fel korábban konzerveket és élelmiszercsomagokat Románia árvíz sújtotta területei számára - írja a HM közleménye.
A Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főosztálya válaszul közölte, hogy a Magyar Honvédség - az úgynevezett inkurrencia készletből - karitatív célokra ajánlott fel száraztésztát, ss Komló önkormányzata mintegy ezer kilogrammnyit kapott. A HM-közlemény hangsúlyozza, hogy a felajánlott száraztészta csomagolásán feltüntetett lejárati idő szerint a tészta már nem fogyasztható, de a szavatosság lejárta előtt a Magyar Honvédség Egészségvédelmi Intézetének élelmezés-higiénés laboratóriuma a tésztaféléket bevizsgálta, és a vizsgálat eredményei alapján a szavatossági időt 6 hónappal meghosszabbította. Ezt követően több szervezet - többek között Komló város önkormányzata - mintegy ezer kilogramm száraztésztát kapott, aminek a további felhasználásáról az illetékes önkormányzat döntött.

Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP szóvivője szerint az MSZP nem kapott és nem is kaphatott sem tésztát, sem más élelmiszert a Honvédelmi Minisztérium állományából, ilyet csak önkormányzatok, illetve karitatív szervezetek igényelhetnek. "Ezt törvény szabályozza, bárki el tudta volna olvasni a Magyar Közlönyben" - nyilatkozta a politikus. Nyakó István értékelése szerint ennek tükrében értelmezhetetlen az a követelés, hogy Hiller István pártelnök indítson vizsgálatot.

Határozottan visszautasította a Fidesz vádjait Páva Zoltán, Komló szocialista polgármestere, mondván: az élelmiszert cigány kisebbségi önkormányzatok közreműködésével, szociális alapon, nem pártrendezvény, vagy kampány keretében osztották szét. Közölte azt is, hogy a honvédelmi miniszter segítségével igényeltek a száraztészta-szállítmányból, amely a szükséges vizsgálatok elvégzése után múlt szerdán érkezett, és szombaton szétosztották Sásd, Vásárosdombó, Ág, Kisvaszar, valamint Gerényes település arra rászoruló lakosai között.

Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.