2005. május. 19. 15:35 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 04. 14:44 Itthon

Szakállas Bácsi-díjat alapított az SZDSZ

Az SZDSZ Szakállas Bácsi-díjat alapított, mert a magyar társadalmat időről időre megosztják a kirekesztő megnyilatkozások, a hátrányos megkülönböztetést szorgalmazó vagy helyben hagyó javaslatok - mondta Horn Gábor, a párt ügyvivője.

A díjakat négy - nőgyűlölő, homofób, rasszista és érzéketlen - kategóriában osztják majd ki minden évben. Az érzéketlen kategóriában - magyarázta az ügyvivő - olyan megnyilvánulásokra várják a javaslatokat, melyek a "fogyatékkal élő embereknek a kárára jelennek meg a nyilvánosság előtt".

A politikus az emberek segítségét kérte ahhoz, hogy ne maradjanak következmény nélkül a közéleti szereplők azon megnyilvánulásai, melyekben kedvük szerint osztják többségre és kisebbségre a társadalmat. Megjegyezte, hogy a díjat azoknak a közéleti szereplőknek alapították, akik a "hátrányos megkülönböztetés szószólói" Magyarországon.

A párt honlapján lehet majd szavazni azokra a közszereplőkre, akik a "legtöbbet tettek" az egyenlő esélyek ellen, a szavazatokat pedig havonta összesítik majd - tette hozzá. Hangsúlyozta: azt várják a szavazóktól, hogy a számukra sértő, kirekesztő, az esélyegyenlőséget romboló megnyilatkozásokat e-mailben küldjék el, javaslatot téve a nyilatkozó díjazására.

A zsűri elnöke Jancsó Miklós lesz, tagjai Eörsi Mátyás, Horn Gábor, Gusztos Péter és Csőzik László. "Ezt az idézőjeles játékunkat nem viccnek szántuk, komoly felelőssége van a politikai élet szereplőinek abban, hogy éppen milyenek a közállapotok, vannak-e a kisebbségben élők számára folyamatosan kirekesztő és életüket megnehezítő megnyilvánulások vagy nincsenek" - mondta.

Merker Dávid, az SZDSZ Új Generáció alelnöke a közszereplők megnyilvánulásai közül példaként említette azt a kitételt, amely Semjén Zsolttól hangzott el február 19-én, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség küldöttgyűlésén, amely mélyen sértette az SZDSZ-t és számos társadalmi csoportot, s amelyről ezért a díjat elnevezték.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.