2005. április. 25. 13:50 MTI Utolsó frissítés: 2005. április. 25. 14:05 Itthon

Németh vegyes érzelmekkel távozik posztjáról

Az agrártárca felmentett irányítója vasárnap délután személyesen beszélt a miniszterelnökkel, ezt követően vált számára egyértelművé, hogy a kormányfő fel fogja menteni megbízatása alól.

Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn kijelentette, "felmentésemet tudomásul vette, de vegyes érzelmekkel".

"Egyrészt sajnáltam, hogy azt a munkát, amit elkezdtem, nem tudtam befejezni - ennek nehezén, az uniós átálláson már túl vagyunk, ám piaci értelemben ez a folyamat még 5-6 évig eltarthat. Másrészt viszont megkönnyebbülés számomra, hogy három év komoly megterhelése véget ért, ami a kormányzati tevékenységből adódott" - tette hozzá.   "Ez utóbbi a családom számára különösen öröm, akiket félreállítottam, hogy ezt a szolgálatot elláthassam".

A miniszter köszönetet mondott azoknak, akik segítették a munkáját nem csak a minisztériumban, hanem többen a termelők közül is.

"Akik pedig a féket nyomták valószínűleg rájönnek, hogy a magyar mezőgazdaság csak egységesen lehet sikeres, csak egységesen fejlődhet. A munkám során nem tettem különbséget, hogy ki, kire szavazott", mindenki egyformán kapott támogatást” – nyilatkozta Németh, aki hangsúlyozta, hogy  belülről, a "mókuskerékből", másként látszanak a dolgok, de a kritikát is mindig elfogadta munkájával kapcsolatban. Munkáját pedig mindenkinek jogában áll megítélnie.

A leköszönő miniszter nem tudott pontos választ adni további terveivel kapcsolatban, azt még korainak tartotta. Ám arra utalt, hogy képviselői munkáját folytatni fogja, erre az MSZP frakciója is igényt tart.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.