2005. április. 20. 10:50 MTI Utolsó frissítés: 2005. április. 20. 11:13 Itthon

Csiszár Jenő: "ezt elszúrtam"

"Ezúton kérek elnézést mindazoktól, akik bíztattak, támogattak, segítettek és hittek abban, hogy lehet egyszer normális, civil, politikától mentes közrádiót csinálni. Nyilván lehet, csak nem nekem és nem most" - írta Csiszár Jenő abban a közleményben, amelyet a Magyar Rádió elnöki pályázatával kapcsolatban tett közzé.

"Akik ismernek, tudják, nem vagyok igazán bürokrata lelkű pasas, hát tényleg nem: megnéztem a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázatot, örültem, elkezdtem csapatot gyűjteni, pályázatot írni abban a hiszemben, hogy az anyag beadásának határidejéig, április 19-ig elkészítjük a szerintem sikeres közszolgálati magyar rádió működtetésének koncepcióját" - szól a közlemény. 

"Hogy ehhez szükséges a 'pályázati csomag' megvásárlása, azt tudtam, de az elkerülte a figyelmemet, hogy a pakkot, a jelentkezés jelentkezési lapját csak három napig árusítják, akkor is csak kilenctől egyig" - írja a volt rádiós.

"Most már mindegy, vegyük úgy, hogy nem értem el a tízórás tapolcai gyorsot. Szóval ezt elszúrtam. Bocs" - fejezi be a közlemény, amelyet a "Csiszár Jenő szigligeti lakos" aláírás zár.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.