2005. március. 16. 15:25 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 16. 15:29 Itthon

Fogyatékosokkal foglalkozó tematikus műsorhét az MTV-n

A fogyatékossággal élők helyzetét és problémáit hangsúlyosan megjelenítő műsorokkal jelentkezik a jövő héten a Magyar Televízió (MTV); a programról Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter és Rudi Zoltán, a közszolgálati médium elnöke szerdán közösen tartott sajtótájékoztatót.

A közszolgálati televíziónak ez elemi kötelezettsége - vélekedett a köztelevízió elnöke, hozzátéve, hogy Magyarországon mintegy 600-800 ezer ember él fogyatékossággal, családtagjaikkal együtt mintegy 2,5-3 milliós csoportot alkotva. Rudi Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy "a Magyar Televízió ügyeket szeretne képviselni". Rudi Zoltán célként említette, hogy az MTV mindkét csatornájának műsorrendjét hassa át adásokba integráltan ez a tematika, amellyel meglévő erőforrásai átcsoportosításával foglalkozik a közszolgálati televízió.

Az elnök úgy nyilatkozott, a tematikus hét idején "több órában" foglalkoznak a fogyatékossággal élőkkel, ami "a sokszorosa" a témára jelenleg fordított időnek. Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és  esélyegyenlőségi miniszter az eseményen arról beszélt, "valami elindult a világban és Magyarországon a fogyatékos emberek számára és az ő elfogadásuk terén", de még sok tennivaló van ebben a témában. A tárca vezetője lényegesnek nevezte "a társadalmi tudat akadálymentesítését", ennek részeként pedig a fogyatékossággal élők integrálását és a szolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférését.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.