2005. március. 08. 19:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 08. 19:18 Itthon

Gyurcsány "vicce" miatt vitázik az MTI és az ORTT

Az MTI fellebbezést nyújt be az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) a Panaszbizottság kedden kézbesített állásfoglalása ellen, amelyben helyt adott a Fidesz-MPSZ-nek a hírügynökséggel szemben benyújtott panaszának.

A Fidesz panaszbeadványában azt kifogásolta, hogy a Magyar Távirati Iroda 2005. február 7-én nem közölte a Fidesz kulturális tagozata sportszekciójának nyilatkozatát, mely a miniszterelnöknek a szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott tagjaira tett sértő kijelentésére reagált.

Az MTI megalapozatlannak tartja az ORTT Panaszbizottságának állásfoglalását, és fellebbezést nyújt be az elsőfokú határozat ellen, mert a Panaszbizottság eljáró tanácsa nem a panaszbeadványról hozott döntést, és számos olyan megállapítást tett, amely nem felel meg a valóságnak.

Az állásfoglalás szerint az MTI "elkésve hozta nyilvánosságra" a miniszterelnöknek a szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott tagjaira tett sértő kijelentését, s "ennek következtében ezen hír időszerűségét vesztette, mivel addigra különböző hírforrások már széltében-hosszában nyilvánosságra hozták ezen eseményt".

Ezzel szemben a valóság az, hogy az előző nap megjelent pontatlan utaláshoz képest az MTI volt az első médium, amely pontosan és részletesen idézte a miniszterelnök vonatkozó kijelentését. Nem felel meg a tényeknek, és értelmezhetetlen a Panaszbizottságnak az a megállapítása, amely szerint "az MTI késlekedésének is jelentős szerepe volt abban, hogy a miniszterelnök kijelentését pontos szövege tévesen ment át a köztudatba, és az a mai napig is eltorzítottan él a közgondolkodásban".

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.