2005. március. 07. 14:26 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 07. 14:26 Itthon

Európa kulturális fővárosa: négyen már kiestek

A tizenegy jelentkező városból hét - Eger, Miskolc, Pécs, Győr, Sopron, Budapest és Debrecen - jutott tovább az Európa kulturális fővárosa 2010 cím elnyerésére kiírt pályázat második fordulójába.

Bozóki András kulturális miniszter a héttagú szakértői bizottság javaslatát elfogadva hozta meg döntését. A testület "nem javasolta továbbjuttatni Kaposvár, Kecskemét, Székesfehérvár és Veszprém   pályázatát". A miniszter elmondta, a zsűri három város esetében konszenzussal döntött: egyhangúlag javasolta továbbjuttatni Eger, Miskolc és Pécs pályázatát. A szakértők négy város, Budapest, Debrecen, Győr és Sopron pályázatát egyszerű többségi döntéssel választották a második fordulóba. Az első forduló eredményét ismertetve Bozóki hangsúlyozta: ez egy olyan verseny, amelynek csak győztesei vannak. A pályázó települések értelmisége hónapokon át gondolkozott azon, milyen legyen városuk jövője, arculata, és ez számukra mindenképpen nyereség - mondta.
 
Mesterházy Balázs miniszteri biztos kiemelte: kulturális alapú városfejlesztési terveket kértek, és azt várták el, hogy a pályázók ne csak egy évre koncentráljanak. A tavaly októberben meghirdetett pályázat keretében arra szerettek volna választ kapni és legtöbb esetben kaptak is, hogy a pályázók milyennek szeretnék látni városukat 5-10-15 év múlva az Európai Unióban. Bozóki András kifejtette: az Európa kulturális fővárosa 2010 címet elnyerő város egymillió euró támogatásra számíthat Brüsszeltől. Schneider Márta helyettes államtitkár hozzáfűzte: ez nem jelentős összeg, az lesz viszont a lényeges, hogy milyen egyéb EU-forrásokat lehet majd megszerezni, például az úgynevezett kohéziós alapból.
 
Az előminősítő pályázaton továbbjutott városoknak augusztus 17-ig ismét pályázniuk kell és a tíztagúvá bővülő nemzetközi zsűri döntése alapján október 23-án hirdetnek győztest. A bírálóbizottság indokolt esetben több város pályázatát is ajánlhatja a szakminiszternek. Mesterházy Balázs azt mondta: szó nincs arról, hogy az első forduló eredménye bármire garancia lenne, a konszenzusos három város "egy picit előbbre járt a többinél".
 
A tárca indoklásában az szerepel: a pályázatok döntő többsége közép- és hosszú távú elképzelésekre alapozott munkának tekinthető, melyek középpontjában nem csupán a 2010-es év programlehetőségei, hanem a város arculatának átfogalmazására irányuló törekvések állnak. A szakértők értékelése szerint az egri pályázat "talán valamennyi közül a legkidolgozottabb". A miskolci "mindent átfogó és ennyiben a pályázati kiírás lényegét talán leginkább eltaláló elképzeléssel" tűnik ki, a pécsi pályázat "rendkívül szerencsés módon ismeri fel saját, földrajzi helyzetéből adódó geopolitikai és kulturális jelentőségét".
    
A bírálóbizottság tagjai mindazonáltal egyetértettek: a legtöbb pályamunkából hiányzik az átgondolt, a város sajátosságaiból, illetve a XXI. század új technológiai követelményrendszeréből egyszerre adódó egységes jövőkép. A szakmai bírálati szakasz után a kulturális miniszter javaslatot tesz a kormánynak, amely még idén dönt a nyertesről. Az EU kulturális miniszterei 2004 májusában határoztak arról, hogy 2009-től évente két település, egy régi és egy új tagállam városa együtt lesz Európa kulturális fővárosa. 2010-ben egy magyar és egy német város tölti be ezt a szerepet. A magyar kulturális tárca tavaly októberben írt ki pályázatot a cím elnyerésére.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.