2005. március. 01. 16:37 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 01. 16:45 Itthon

Minden második széken ülnek a Malév járatain

A Malév kelet-európai járatain mintegy 5 százalékkal nőtt az utasok száma az idén januárban, az összes járaton azonban 4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte Tuboly József, a Malév kereskedelmi divíziójának vezetője.

Hozzátette, hogy az utasszám-csökkenés nagyon erős versenyben következett be: ebben az időszakban a konkurens légitársaságok felajánlott székkapacitása - a Malév hálózatán - csaknem kétszeresére, 97 százalékkal emelkedett.

Tuboly szerint a Malév átlagos férőhely- kihasználási mutatója ebben az időszakban meghaladta az 55 százalékot, míg a versenytársaké 50 százalék alatt maradt. Említést tett arról is, hogy az egy évvel korábbihoz képest 1,2 százalékponttal javult az üzleti utasok aránya.

"A Malévnek nincsenek lejárt tartozásai" - reagált az erre vonatkozó sajtóhírekre a kereskedelmi divízió vezetője. Hozzátette, hogy szállítói kötelezettségeit a légitársaság a szerződésekben vállaltak szerint teljesíti, likviditási helyzete stabil.

A Malév utasainak száma tavaly 11 százalékkal nőtt, ezzel azonos mértékben bővült az általa felajánlott székkapacitás is. Így a férőhelykihasználás, minimális mértékben, 0,6 százalékponttal ugyan, de emelkedett 2003-hoz képest - mondta Tuboly József.

Emlékeztetett rá: a légiközlekedés szezonalitása miatt megszokott, hogy a késő tavaszi és nyári hónapok után az utasszám folyamatosan csökken egészen a karácsonyi ünnepekig.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.