2005. február. 28. 13:10 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 28. 13:14 Itthon

Gálszécsynek több listáról volt tudomása

Az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterének több ügynöklistáról is tudomása volt a 90-es évek elején.

A volt titokminiszter azt is elmondta: beosztásából adódóan a 43 fős listától kezdve a száz fősig többféle anyag megfordult a kezében.

"Volt olyan, amin csak munkásőrök voltak (...) és voltak mindenféle ügynökök, országgyűlési képviselők is rajtuk" - közölte. Beszámolója szerint annak idején egyik listával sem foglalkozott.

"Egyrészt nem az volt a dolgom, másrészt nem éreztem egyiket sem autentikusnak" - mondta Gálszécsy András, hozzátéve, hogy a hét végén a világhálóra felkerült, 219 nevet tartalmazó állítólagos "ügynöklistát" sem érzi "autentikusnak".

A hét végén napvilágot látott dokumentum publikálója azt állítja, hiteles forrásból jutott a csoportokra osztott névsorhoz, amely véleménye szerint "több mint valószínű", hogy azonos a Németh Miklós leköszönő kormányfő által készíttetett és a hivatalba lépő Antall Józsefnek átadott ügynöklistákkal, illetve annak a "nyers változata".

Gálszécsy András szerint addig a listákat "gyanúsításként" lehet kezelni. "Ha valaki azt mondja, hogy igen, én az voltam, az más dolog, aki viszont azt mondja, hogy nem igaz, a lista miatt nem lehet kizárólagosan ráfogni."

Az egykori miniszter emellett aggályosnak nevezte viszont, hogy az elfogadásra váró törvény "konzekvensen összekeveri" a "hivatásos hírszerzést, a kémelhárító tiszteket" a "spiclikkel". "A kettő teljesen más módszer, az egyikre minden országnak szüksége van, a másikra pedig demokratikus jogállamban nincs szükség" – mutatott rá. Ezért javaslata szerint a törvényben el kellene különíteni a III/III-okat a hírszerzőktől és a kémelhárítóktól.

A volt tárca nélküli miniszter - nyilatkozata szerint - "teljesen fölöslegesnek, politikai indíttatású, szomorújátéknak" tartja, "hogy egy alkotmánymódosítással több százezer ember nevét 800 ezer ív papíron feltegyenek a világhálóra".

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.