2005. február. 28. 12:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 28. 12:48 Itthon

Demszky: az iratok megvannak, ne higgyünk a szolgálatoknak

Demszky Gábor szerint szelektív a hét végén az interneten közzétett újabb "ügynöklista", amelynek annak idején egyetlen célja az volt, hogy az akkori miniszterelnököt, Antall Józsefet befolyásolja.

"Ez a lista ugyanis szelektív, nem teljes, és egyetlen célja volt, hogy egy fontos döntéshozót egy fontos döntésében befolyásoljon, Antall Józsefet" – hangoztatta a politikus. Demszky Gábor lmondta: 1990 tavaszától egészen októberi főpolgármesterré választásáig az Országgyűlés akkori nemzetbiztonsági bizottsága elnökeként több úgynevezett ügynöklistát látott, s a vasárnap nyilvánosságra hozott adatok egyetlen eltérést kivéve emlékeztetik arra, amelyet Németh Miklós volt miniszterelnök adott át utódának.

A főpolgármester ezt az eltérést nem kívánta megnevezni, mondván: "nem kívánom a listakészítők játékszabályait elfogadni".

Demszky Gábor szerint a lista megszületése politikai zsarolás volt az akkori szolgálatok részéről, és célt is ért. "Üzenete akkor a következő volt: rendszerváltó pártok, rendszerváltó politikusok, miniszterelnök úr ne háborgassátok ezeket az ügyeket, ne hozzátok nyilvánosságra az ügynököknek a nevét, az ezzel összefüggő listákat, hiszen ti magatok is érintettek vagytok" - mondta a főpolgármester.

Véleménye szerint Antall József meg is fogadta ezt a tanácsot, hiszen abban a ciklusban nem született törvény a múlt megismerhetőségéről és az adatokhoz azóta is csak korlátozottan lehet hozzáférni.

A törvényi rendezés nélkül bármikor bárki előállhat újabb és újabb listákkal - mondta Demszky.

A politikus szerint a III-as főcsoportfőnökség megtévesztés céljából híresztelte, hogy az iratok egy részét megsemmisítették. "Az iratok megvannak, nem semmisítették meg őket." "Ne higgyünk a szolgálatoknak (...)" - hangoztatta.

Demszky Gábor és Magyar Bálint a sajtótájékoztatón bejelentette, ismét levélben fordulnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához, hogy a róluk szóló adatokat megkaphassák, ugyanis korábbi kérvényük alapján csak részleges adatokhoz jutottak.

Az oktatási miniszter elmondta: csak a besúgók közlése nyomán készített jelentések másolatából kaptak, de a "főhivatásosok" által készített operatív jelentésekhez, fényképekhez, lehallgatási jegyzőkönyvhöz nem jutottak hozzá, pedig biztosak abban, hogy ezek is megvannak.

A szabad demokrata politikus szerint az ilyen listák napvilágra kerülésének oka, hogy "a jogi szabályozás még köszönő viszonyban sincsen a társadalmi elvárásokkal".

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.