Zuschlagék nem jelentek meg a kihallgatáson
Elmaradt a magánokirat-hamisításban való bűnsegédlettel gyanúsított szocialista politikusok meghallgatása a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon kedden, mert a beidézett első két személy nem jelent meg.
Tóth Csaba, az MSZP Vas megyei elnöke és Zuschlag János volt Fibisz-elnökhelyettes, volt országgyűlési képviselő kapott idézést kedden délelőttre, illetve kora délutánra a Zala megyei rendőr-főkapitányságra, ahol magánokirat-hamisításban való bűnsegédlet gyanúja miatt kívánták kihallgatni őket.
"Nem történt gyanúsítottkénti felelősségre vonás kedden, mert a két behívott személy nem jelent meg, de a közeljövőben várható nemcsak az ő beidézésük, hanem további, megalapozottan gyanúsítható személyeké is" - mondta Fejes Péter, a Vas megyei főügyészség szóvivője, megerősítve a meghallgatás elmaradásáról szóló zalai rendőrségi bejelentést.
2003-ban Kőszeg-Bük-Csepreg térségében a vasi - akkori nevén - Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták 10 községi alapszervezetet hoztak létre. A megyei tisztújításra készülő, régi és új tagokra szakadt ifjúsági szervezet két elnökjelöltjének egyike, Szabó Bálint a gyanú szerint feltehetően fiktív alapszervezetek létrehozásával kívánt szavazattöbséghez jutni.
Egy nevének elhallgatását kérő vasi Fibisz-tag korábban azt mondta, hogy "azonos (jegyzőkönyv)minta alapján, egyszerűen a dokumentumot átírva" papíron alakítottak alapszervezeteket, olyan "ismétlődő utcák és címek" is voltak a jegyzőkönyvekben, amelyek a szóban forgó településen nem is léteztek.
Korábbi közlés szerint ezeket a jegyzőkönyveket Zuschlag János akkori Fibisz-elnökhelyettes és Tóth Csaba, az MSZP Vas megyei elnökhelyettese - jelenleg elnöke - aláírásával hitelesítette. Minderről az akkori ellenlábas vasi Fibisz-jelölt, Gaál Angelika levélben tájékoztatta a szervezet országos elnökségét, de a testület nem indított vizsgálatot. Ezt követte a rendőrségi feljelentés.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ez ügyben indított vizsgálata során tavaly kihallgatták a tisztében megerősített Szabó Bálint megyei Fibisz-elnököt, azonban egy elfogultsági bejelentés miatt az Országos Rendőr-főkapitányság a Zala megyei főkapitányságot bízta meg a nyomozás folytatásával.
Az érvényes bűntető-eljárási jogszabály értelmében a nyomozás teljes felügyeletét továbbra is a szombathelyi városi ügyészség látja el.