2004. december. 11. 13:32 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 11. 15:35 Itthon

Előállították a Lelkiismeret ´88 nyolc tagját

Előállította a Lelkiismeret ´88 Csoport nyolc tagját a rendőrség pénteken este Budapesten gyülekezési joggal való visszaélés miatt, miután az említett személyek felvonultak a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által előzőleg megtiltott útvonalon.

A Lelkiismeret ´88 Csoport korábban közölte, hogy pénteken fáklyás felvonulást rendez a fővárosi V. kerületből Gyurcsány Ferenc miniszterelnök II. kerületi háza elé. Mint Tafferner Éva, a BRFK sajtóügyeletese a távirati irodának elmondta, a Lelkiismeret ´88 Csoport péntekre öt demonstráció megtartását jelentette be BRFK-ra. Ebből Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya három demonstráció megtartását tudomásul vette, kettőt viszont a gyülekezésről szóló törvény alapján megtiltott.

A Lelkiismeret ´88 Csoport tagjai a tudomásul vett rendezvényeket este hét órától megtartották az V. kerületben, a Miniszterelnöki Hivatal előtt a Kossuth téren, valamint a Képviselői Irodaház előtt. A biztosítás parancsnoka több alkalommal hangosbeszélőn tájékoztatta a rendezvény résztvevőit: a tudomásul vett rendezvények a Kossuth téren legfeljebb huszonkét óráig tarthatnak és ismételten felhívta a figyelmüket, hogy a II. kerületi rendezvényt, illetve az oda történő vonulást a BRFK megtiltotta.

A felhívás ellenére a rendezvény szervezői megkezdték felvonulásukat a tiltott útvonalon, a Margit hídon keresztül, kisebb csoportokban, szétszakadozva. Ezért a BRFK munkatársai a Margit hídról egy főt, a II. kerületi Margit utcából pedig további hét főt előállítottak gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt. A BRFK szabálysértési eljárást kezdeményez az említett személyekkel szemben.
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?