2004. december. 10. 10:38 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 10. 10:58 Itthon

Petrétei: távoltartás csak minősített esetben

Az igazságügy-miniszter alkotmányossági szempontok miatt csak minősített esetekben tartja elfogadhatónak a távoltartás intézményét. Petrétei József erről a Klubrádiónak beszélt.

Az igazságügy-miniszter úgy fogalmazott, hogy koncepciójuk szerint „a távoltartást, mint intézkedés kiszabását kizárólag olyan esetben lehetne alkalmazni, amikor a családon belüli erőszak megnyilvánulási formája bűncselekmény vagy szabálysértés." Petrétei József ennél enyhébb esetekben viszont a távoltartás kiszabását nem tartja elképzelhetőnek.

Morvai Krisztina, a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ vezetője bírálta a tervezetet, s azt hangsúlyozta, hogy annak érvénybe lépése után nem lenne semmilyen változás, hiszen a jelenleg érvényes jogszabályok szerint már most őrizetbe lehet venni a bántalmazót.

Rámutatott: a probléma az, hogy a bántalmazott családtagok nem szívesen indítanak vagy kezdeményeznek büntetőeljárást a bántalmazó ellen. Ennek egyik oka, hogy erkölcsileg, emberileg és érzelmileg nem vállalják a felelősségét, hogy apjukat, férjüket, testvérüket a vádlottak padjára ültessék. A másik ok, hogy félnek.

Ezért nem tanácsoljuk, hogy a büntetőeljáráshoz kössék a távoltartást, ehelyett az osztrák modell megvalósítását szorgalmazzuk - mondta Morvai Krisztina.

Ausztriában nem kell feljelenteni a bántalmazót és büntetőeljárást indítani ahhoz, hogy biztonságba kerüljenek a bántalmazott hozzátartozók. Ha a rendőrség észleli, hogy valószínűleg családon belüli erőszak történt, akkor alkalmazza a távoltartó rendelkezést és tíz napra eltávolíthatja a bántalmazót. Közben a bántalmazott hozzátartozókat támogató szolgáltatásokkal segítik.

A családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról 2003-ban született országgyűlési határozat, amely 2004. március 31-i határidőt szabott a kormánynak a családon belüli erőszakkal szembeni, az ország nemzetközi kötelezettségeiből fakadó tizenegy feladata teljesítésére, de eddig nem született kormánydöntés.

Petrétei József tájékoztatása szerint a távoltartási tervezet elkészült; a közigazgatási egyeztetés után várhatóan márciusban dönt a kormány arról, beterjeszti-e az Országgyűlésnek a javaslatot.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.