2004. október. 21. 09:25 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Az iraki kormány levelet írt Magyarországnak

Az egyik kereskedelmi televízió szerdán este arról számolt be, hogy az iraki kormánylevélben kérte Magyarországot: továbbra is maradjanak Irakban a szolgálatot teljesítő katonái.

Valóban létezik egy levél, amelyet az iraki kormány küldött Magyarországnak - erősítette meg a tv2 információját László Boglár kormányszóvivő.



Egy, a kormányhoz közel álló, a levél tartalmát ismerő tisztviselő azt közölte, hogy az iraki fél kéri: a magyar katonák mandátumuk kitöltése után még mintegy egy évig maradjanak Irakban, és ezzel segítsék a választások zavartalan lebonyolítását, valamint a megalakuló új kormány tevékenységét.



„A kormány határozott álláspontja továbbra is az, hogy a magyar katonák mandátumuk kitöltéséig Irakban maradjanak, a mandátum lejárta előtt pedig megfelelő időpontban szülessen parlamenti döntés a hogyan továbbról" - közölte László Boglár.



Hozzátette: az esetleges folytatásról négy szempont alapján születhet döntés. Ezen szempontok közé sorolta Magyarország érdekét, a globális biztonsági helyzet alakulását, az iraki kormány kérését, valamint a NATO-szövetségesek álláspontját.



"Nem ez az első ilyen témájú levél, a jövővel kapcsolatban sok hasonló született már Magyarország és NATO-szövetségesei, sőt Magyarország és Irak között is" - mondta László Boglár.



(MTI)
Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.