2004. május. 20. 17:36
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Dávid Ibolya: az EP-választás nem érinti a kormány legitimitását
Az MDF elnöke ezzel együtt azt kívánja, hogy az MDF a Fidesszel együtt szerezze meg a mandátumok többségét, mert „a keresztény-konzervatív értékrend jobban szolgálja az emberek mindennapjait”.
Dávid Ibolya szerint a kormányzó pártok esetleges európai parlamenti választási veresége nem érinti a kormány legitimitását. "Az országgyűlési képviselőválasztás eredménye soha nem befolyásolta az önkormányzati választást (...) ez sem fogja megkérdőjelezni a négy évre választott kormány legitimáltságát" - közölte Dávid Ibolya.
Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választmányi elnöke a hétvégén úgy nyilatkozott: amennyiben az EP-választáson három-négy mandátum különbség alakul ki a két párt között a Fidesz javára, akkor elképzelhető, hogy az MSZP "kénytelen megválni a kormányzás terhétől, amivel szemlátomást most sem tud mit kezdeni".