2004. április. 27. 18:49 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Szaúdi támogatás a Bartók Béla úti iszlám közösségnek

Egy magánszemély bankszámlájára érkezett meg az a 475 ezer eurós összeg, amelyet egy szaúd-arábiai alapítványtól küldtek a Bartók Béla úti iszlám közösségnek - erősítette meg a Kékfény című televíziós műsor értesüléseit kedden az ORFK kommunikációs igazgatója.

"A szükséges intézkedéseket két héttel ezelőtt megtette a rendőrség a számla zárolása érdekében" - közölte Garamvölgyi László. A magánszemély kilétéről a kommunikációs igazgató nem kívánt nyilatkozni az MTI-nek.



A Kékfény szerint a külföldi alapítvány, amelytől a pénz érkezett, azonos a szaúdi királyság által is támogatott terrorizmust támogató Al-Haramain elnevezésű alapítvánnyal. A műsor azon értesülését, miszerint a rendőrök tanúként kívánják kihallgatni az alapítvány egyik sejkjét, aki márciusban járt a szervezet nevében Magyarországon, Garamvölgyi László nem kívánta kommentálni.



Dobos Gabriella ügyészségi szóvivő szerint a Fővárosi Főügyészség még hétfőn indítványozta a számla zár alá vételét a Fővárosi Bíróságnál, amiről a bíróság hamarosan dönt.



"A nyomozásnak ezek a részei nem állnak olyan szinten, hogy a nyomozóhatóság a nyilvánosság elé álljon" - közölte Zsombok György, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság nyomozó főosztályának vezetője.



Az Iszlám Egyház korábban közleményben cáfolta, hogy a nemzetközi alapítványtól kapott pénzbeli adományokat az imám vagy mások terrorcselekmények elkövetésére kívánták volna felhasználni.



Az egyház elismerte, hogy a közelmúltban egy új mecset vételéhez szükséges jelentősebb pénzösszeg két részlete érkezett volna az Iszlám Egyház bankszámlájára, amelyből mindössze 10 százalékot kaptak meg. A közlemény szerint a nyilvánosságra hozott 474 ezer eurós összeg a teljes vételárat képezte volna, amely azonban a mai napig nem érkezett meg. Az Iszlám Egyház tagadta, hogy az átutalt összegeket imámja vagy mások terrorcselekmények elkövetésére, vagy annak előkészítésére akarták volna felhasználni.



A rendőrség április 13-án - néhány órával Móse Kacav izraeli elnök Budapestre érkezése előtt - vette őrizetbe a 42 éves, Magyarországon élő, palesztin származású fogorvost, az Iszlám Egyház imámját, akit azzal gyanúsítanak: tavaly novemberben egyik ismerősétől robbanóanyag beszerzésére kért ajánlatot, egy másiktól pedig azt kérte, hogy egy budapesti zsidó múzeumot robbantson fel. A férfit április 16-án a Budai Központi Kerületi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.