2004. március. 17. 08:42
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
A gyógyszergyártók töredéke írta alá az ármegállapodást
Harminckét gyógyszergyártó cég írta alá kedden az Országos Egészségbiztosító Pénztárral (OEP) azt a megállapodást, amelyben vállalták, hogy minden eladott, a tb által támogatott gyógyszerkészítményük után az ár 15 százalékát befizetik az OEP kasszájába.
Tóth Judit, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szóvivője szerint a Magyarországon tevékenykedő 170-180 gyógyszergyártó kedd estig dönthette el, hogy vállalja-e árbevétele csökkentését.
A kormány március 10-i ülésén felhatalmazta az egészségügyi minisztert, hogy a lakossági gyógyszerkiadások növekedésének megállítása érdekében kezdeményezzen tárgyalásokat a gyártókkal - jelentette be a kormányszóvivő, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.
Gál J. Zoltán szerint a cégek esetleges elutasító magatartása esetén a kormánynak lehetősége lesz, hogy az Európai Unióban jogszerűen alkalmazható szigorú gyógyszerszabályozást léptessen életbe.
Az egészségügyi miniszter hétfőn jelentette be, hogy a kormány április elsejétől, az ártörvény alapján 180 napra - valószínűleg a jelenlegi árak 85 százalékán - befagyasztja azoknak a gyógyszergyártó cégeknek az árait, amelyekkel nem sikerül megállapodnia.
Hozzátette ugyanakkor, hogy nem hatósági ár bevezetéséről van szó. A befagyasztás ideje alatt is hatóságilag állapítják meg a gyógyszerek árát, de ez nem azonos a "hatósági ár" fogalmával, amely korlátlan időre szól. "A kormány élni fog az ártörvényben biztosított felhatalmazással annak érdekében, hogy a lakossági gyógyszerkiadások növekedését megállítsa, és a gyógyszerkassza további túllépését is megakadályozza" - nyilatkozta a miniszter. (MTI)