2004. február. 05. 08:55 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Felgyújtotta magát egy nő a Köztársaság téren

"Öngyilkosság történt, nem más" - mondta az MTI-nek Kozák László alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

A rendőrség megállapította, hogy az asszony és férje a közelben lakott. Az asszony több éve pszichiátriai kezelés alatt állt, és többször megkísérelt már öngyilkosságot. A középkorú nő, aki mellett semmilyen transzparenst nem találtak, "egyáltalán nem foglalkozott politikai kérdésekkel" - mondta az MTI tudósítójának az áldozat egyik, neve elhallgatását kérő szomszédja. "Még az áremelésekkel sem foglalkozott, hiszen nem is ő járt bevásárolni" - mondta a szomszéd.



Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője közölte, hogy a nő az MSZP székháza és az Erkel színház közötti területen, a 25-ös számú házzal szemben gyújtotta fel magát. A mentők és a tűzoltók kiérkezése előtt "porral oltóval valakik eloltották". A nő egész testén harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A mentősök korábban a helyszínen próbálták életben tartani - tette hozzá Molnár. A nő később belehalt sérüléseibe.



(MTI)
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.