2008. november. 24. 18:45 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 24. 18:49 Társadalom

Az SZDSZ támogatja a költségvetést

Az SZDSZ készen áll arra, hogy elfogadja a költségvetést - jelentette be Fodor Gábor pártelnök az SZDSZ-frakció ülése közben hétfőn Budapesten. A liberális vezető hangsúlyozta: a támogatás az országnak és nem a kormánynak szól.

Fodor Gábor elmondta: a párt parlamenti frakciója és ügyvivői testülete szerint Magyarországnak a jelenlegi helyzetben elengedhetetlenül szüksége van arra, hogy legyen nyugodt politikai körülmények között megszületett költségvetése, ezért az SZDSZ készen áll arra, hogy a törvényjavaslatot támogassa.
    
A liberális pártelnök szerint világosan kell látni, hogy ez a támogatás az országnak szól, és nem a kormánynak: a világgazdasági válságban az ország érdeke kívánja, hogy legyen elfogadott költségvetés, mert ha nem lenne, vagy olyan körülmények között születne meg, amely az instabilitás látszatát kelti, az a magyar embereket, pénztárcájukat sújtaná, hiszen elszabadulhat a forint árfolyama.
    
Az SZDSZ számára az teszi lehetővé a költségvetés támogatását, hogy a párt három stratégiai célkitűzése teljesült. Az idei hiány jóval alacsonyabb lesz a tervezett a 3,8 százalékhoz képest; az Országgyűlés elfogadta a plafontörvényt a kiadások jelentős mérséklésére; és létrejött a stabilitási és reformalap - mondta Fodor Gábor.
    
Hangsúlyozta: e három elem miatt az SZDSZ emelt fővel mondhatja, hogy az ország érdekében meg kell hozni ezt a döntést és támogatni kell a költségvetést. A sajtótájékoztatón újságírói kérdéseket nem lehetett feltenni, és a frakcióülés azt követően is folytatódott.

Hirdetés