2017. március. 28. 14:48 MTI Utolsó frissítés: 2017. március. 28. 16:39 Bűnügy

13 évet kapott a saját lányát molesztáló pedofil szörny Zalaegerszegen

A férfi a tőle külön élő kislányát és annak anyját is azzal fenyegette, hogy megöli őket, ha a gyermek nem fekszik le vele.

Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden egy 37 éves férfit, aki saját, 11 éves lányát molesztálta.

A tárgyalássorozat végig zárt volt, erkölcsi okokból, a kiskorú emberi méltóságának és személyiségi jogainak védelme érdekében. A törvényszék kedden csak magát az ítéletet hirdette ki nyilvánosan, annak indoklását azután szintén zárt körben ismertette.

Az előzményekről, valamint a vádemelésről tavaly novemberben a Zala Megyei Főügyészség adott tájékoztatást: a 37 éves férfi a tőle külön élő lányával rendszeresen erőszakoskodott, őt és édesanyját is azzal fenyegette, hogy megöli őket, ha a kislány nem fekszik le vele.

A tavaly június óta előzetes letartóztatásban lévő férfinak 2004-ben, élettársi kapcsolatból született lánya, akivel az élettársával való szakítás után kezdetben gondoskodó, szerető apaként bánt. 2015-től azonban ritkábbakká váltak a találkozások, néhányszor a nagyanyjához, majd egyre gyakrabban panziókba vitte láthatások idején a kislányt.

A serdülőkorba ért gyereket többször fogdosta, a nemi szervét mutogatta neki és önkielégítést végzett előtte. Egyszer egy nagykanizsai panzióban a kislány a folyosóra menekült az apja elől, aki ruha nélkül üldözte őt. A történteknek a recepciós vetett véget azzal, hogy rendőrt hívott, de a lány akkor még nekik sem merte elmondani, mi is történt vele.

A korábbi esetek miatt 2015 vége óta a kislány már nem akart találkozni az apjával, aki emiatt egyre gyakrabban zaklatta őt telefonon és interneten is, a vádirat szerint hét és fél hónap alatt több mint ötezerszer próbálta felhívni. A férfi egy idő után már nem tudta elérni, ezért lánya nemi szervéről fényképet küldött a gyereke egyik unokatestvérének, aki megmutatta a fotót a lány édesanyjának. A kislány csak ezután mert beszélni a történtekről.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.