2015. június. 18. 13:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. június. 18. 14:01 Bűnügy

Máris elítélték a hétfő éjjel rendőrökre lövő férfit

Három napon belül jogerősen elítélték a férfit, aki rendőrökre lőtt egy gázpisztollyal a XV. kerületben hétfőn éjjel.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a 43 éves férfit, aki pár nappal ezelőtt Budapest XV. kerületében fegyveresen támadt a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőrökre.

Hétfőn késő este azért jelent meg három rendőr a férfi újlapotai, Páskomligeti lakásán, mert lopott holmit kerestek rajta. A rendőrök csöngetésére a vádlott az ajtót kinyitotta, ekkor a rendőrök felszólították a férfit, hogy jöjjön ki a lakásból. A vád szerint a férfi a felszólításnak nem tett eleget, az ajtótól hátrálni kezdett, miközben a boxeralsójából elővette a lőfegyvert utánzó gáz-riasztó fegyverét és azzal a jogszerűen intézkedő rendőrök felé lőtt. A férfitől két méterre álló egyik rendőr arcát eltalálta a kicsapódó gázfelhő, de az nem okozott neki sérülést.
 
A Budapesti Nyomozó Ügyészség a lefolytatott nyomozás eredményeként a férfit fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a mai napon gyorsított eljárásban bíróság elé állította, és a bíróság 2 év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 5 év próbaidőre felfüggesztette.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.