Bűnügy MTI 2014. augusztus. 08. 09:40

Kőkemény büntetés egy trafikrablási kísérletért

Első fokon tíz év fegyházbüntetést kapott egy férfi trafikrablási kísérletért. Azért ilyen sokat, mert az illető többszörös visszaeső.

Gyorsított eljárásban első fokon tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a férfit, aki július 10-én megpróbált kirabolni egy trafikot Szegeden – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség pénteken . 

police.hu

A Szabadkai úti dohányboltban először beszélgetett az eladóval, majd lefogta, elvette telefonját, és megpróbálta a kasszából megszerezni a benne lévő 440 ezer forintot. A sértett megnyomta a riasztót, ezért a támadó elmenekült. 

A bíróság a vádlottat rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, amelyet a férfi többszörös visszaesőként követett el. Korábban is többször állt bíróság előtt, a legutóbbi két alkalommal rablás bűntette miatt ítélték el, szabadságvesztéséből a rablási kísérlet előtt négy nappal szabadult. 

A vádlott és védője az ítélettel szemben enyhítésért fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.