Blikk: szintetikus marihuána hatása alatt ölhetett P. László
Szintetikus marihuána befolyása alatt fojthatta meg P. László Bándy Katát - állítja a Blikk, amely hétfői cikkében azt írja, hogy a férfi alkohol mellé fogyasztott a kábítószerből.
Először az általa vásárolt olcsó bort fogyasztotta el, majd sodort magának egy szintetikus droggal kevert cigarettát P. László, mielőtt megfojtotta Bándy Katát - írja a Blikk. A lap szerint a marihuánánál sokkal olcsóbb, ám jóval veszélyesebb kábítószer gyakran okoz kiszámíthatatlan viselkedést és agressziót.
P. László vallomása alapján azt követően fogyasztott alkoholt és kábítószert a gyilkosság éjszakáján, hogy unokatestvére, J. Olivér elutazott, ő pedig egyedül maradt.
A lap idézi Zacher Gábor toxikológust, aki szerint a Spice, vagy más néven szintetikus THC sok helyen van tiltólistán, ennek ellenére hozzá lehet jutni Magyarországon is. Hatása egyénfüggő, míg egyesknél agressziót, másoknál éppen nyugalmat vált ki.
Végh József kriminálpszichológus a Blikknek azt mondta, hogy ha drog hatása alatt is követte el tettét, ez a körülmény nem lesz enyhítő P. László számára.
Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a pécsi Délibáb utcában egy bokros területen. Az őrizetbe vett gyanúsítottat múlt szerdán előzetes letartóztatásba helyezték.
A Bándy-gyilkossággal kapcsolatos híreinket itt olvashatják el.