Újra elutasították a szegedi bíró letartóztatását
A Kecskeméti Városi Bíróság után a Kecskeméti Törvényszék nyomozási bírója is elutasította a korrupció gyanúja miatt házi őrizetben lévő szegedi bíró előzetes letartóztatását; a kényszerintézkedés elrendelését a Szegedi Nyomozó Ügyészség kezdeményezte újabb bűncselekmények gyanúja miatt - közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője csütörtökön.
A Szegedi Nyomozó Ügyészség előtte azért vette ismét őrizetbe, mert N. Norbertet, a Csongrád Megyei Bíróság bíróját további négyrendbeli vesztegetés gyanúja miatt hallgatták ki. A Kecskeméti Városi Bíróság nyomozási bírójának március 28-án meghozott döntése ellen az ügyészség fellebbezett, mert a bíró mentelmi jogát egy korábbi ügyben már felfüggesztették, és álláspontjuk szerint ez kiterjed az összes további ügyre is.
Sárközy Szabolcs szóvivő elmondta, hogy a Kecskeméti Törvényszék hasonló indokkal utasította el a bíró előzetes letartóztatását, mint amivel a városi bíróság nyomozási bírója indokolta a döntését.
A szóvivő a városi bíróság nyomozási bírójának a döntését ismertetve azt mondta, hogy "a jelen gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmények vonatkozásában a mentelmi jog felfüggesztése nem történt meg", ezért a bíróság álláspontja szerint érdemben nem lehet tárgyalni azt sem, hogy a megalapozott gyanú fennáll-e, ezért a letartóztatást kezdeményező ügyészségi indítványt el kellett utasítani.
A korábbi ügyben a szegedi bíró mentelmi jogát felfüggesztette a köztársasági elnök - fűzte hozzá a szóvivő. A Kecskeméti Törvényszék döntése alapján a bíró továbbra is házi őrizetben marad.
A Kecskeméti Városi Bíróság 2011. december 26-án helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba a szegedi bírót, akit egyebek mellett többrendbeli vesztegetés, hivatali visszaélés, valamint okirat-hamisítás bűntettével gyanúsítottak meg, majd január végén - fellebbezés után - április 26-ig házi őrizetbe helyezték.
A Szegedi Nyomozó Ügyészség a K. Zoltán szegedi ügyvéd ellen indult nyomozás kapcsán tavaly november 30-án kezdeményezte a szegedi bíró mentelmi jogának a felfüggesztését. Az ügyészség hivatali vesztegetéssel gyanúsítja K. Zoltánt és ügyvédjelöltjét, K. Lászlót.
Az ügyvéd a gyanú szerint egy kiemelt jelentőségű, több száz millió forintos adócsalási ügyben felajánlotta segítségét az ügy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjának. Azt mondta neki, néhány millióért el tudja intézni, hogy szabadlábra kerüljön.
Az ügyészség a korrupciós ügyben az eddig két szegedi ügyvéd ellen indult eljárásban jutott el a mentelmi jogot élvező tanácsvezető bíróig. A szegedi bírót december 23-án vették őrizetbe. A rendszerváltozás óta magyar bíró ellen korrupció gyanújával nem indult eljárás.