2015. július. 12. 15:27 Utolsó frissítés: 2015. július. 12. 15:28 Baleset

Eloltották a Győr mellett égő búzatáblát

Ötven tűzoltó dolgozott az égő mezőn.

Megfékezték a lángok terjedését a tűzoltók Győr és Bőny között, ahol korábban több tíz hektáron lángolt egy gabonatábla - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője vasárnap délután az MTI-t.

Schreindler Ágnes elmondta, hogy az M1-es autópályától és a Győr-Péri repülőtértől nem messze felcsapó lángok oltásában mintegy ötven tűzoltó vett részt, az utómunkálatok a terület nagysága miatt elhúzódhatnak. Közölte, tíz jármű továbbra is helyszínen van, ahol hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a még parázsló területen. A leégett részeket körbetárcsázták. Hozzátette, hogy a tűz a gabonatábla melletti egyik erdősávba is belekapott.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.