2012. január. 05. 11:18 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 05. 13:34 Baleset

Rendőrök mentettek ki egy családot egy lángoló cigándi házból

Kigyulladt egy családi ház csütörtökre virradóra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon, az épületből a helyi körzeti megbízottak mentettek ki egy ötfős családot - közölte a rendőrség.

Cigánd belterületén kora hajnalban járőrözött a két helyi körzeti megbízott, ekkor észlelték, hogy az egyik lakóház terasza és tetőszerkezete ég. A rendőrök azonnal bekapcsolták a járőrautó szirénáját, így sikerült a bent alvó családot felébreszteniük. A két járőr a lakóház egyik hátsó ablakán menekítette ki a házaspárt és annak három fiúgyermekét, akiket az egyik szomszédos lakóházban helyeztek biztonságba - tette hozzá a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Személyi sérülés nem történt. A rendőrök a tűzoltók megérkezéséig biztonsági okokból lezárták az utcát. A tűzoltók a tüzet eloltották, a lakóházban jelentős anyagi kár keletkezett. A tűz keletkezésének okát a hatóság szakértő bevonásával vizsgálja.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?